Refernet-Hungary Facebook

    Kompetenciafejlesztési pályák, Cedefop-EGSZB fórum

     

     

    A Cedefop és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) „Kompetenciafejlesztési pályák: hogyan képzeljük el a jövőt?” címmel szakpolitikai információs fórumot tartott Brüsszelben február 7-én és 8-án.

    A fórum az országokat, a szociális partnereket és az egyéb civil szervezeteket kívánta összehozni, hogy segítsék egymást az alacsony iskolázottságú, alulképzett és hiányos kompetenciájú felnőttek írni-olvasni tudásának, számolni tudásának és digitális készségeinek fejlesztését célul kitűző intézkedések kidolgozásában és végrehajtásában, összhangban a „Kompetenciafejlesztési pályák – Új lehetőségek felnőttek számára” című tanácsi ajánlással.

     

    Ez volt a Cedefop első rendezvénye azok sorában, amelyeket az Európai Bizottság e területen folyamatban lévő kezdeményezéseinek kiegészítésére fog megszervezni.

    A legfontosabb kérdések

    A 28 uniós tagállamból érkezett több mint 100 résztvevő három témát vitatott meg:

    Hogyan hajtják végre az egyes országokban a kompetenciafejlesztési pályákra vonatkozó stratégiákat, és hogyan igazítják azokat az adott körülményekhez? Megegyeznek-e a különböző érdekelt felek elképzelései és prioritásai?

    Melyek a különböző érdekelt felek és országok előtt álló legfőbb kihívások? 

    Hogyan kezelhetők és oldhatók meg ezek a kihívások?

    Ezen az első rendezvényen kiemelt szerep jutott a kompetenciafejlesztési pályákra vonatkozó ajánlás nyomon követésével megbízott csoport, a Szakképzési Tanácsadó Bizottság tagjainak. A bizottság szakszervezeti, munkaadói és kormányzati képviselőkből áll.

    A fórumot az EGSZB munkaerő-piaci megfigyelőközpontjának elnöke, Carlos Manuel Trindade nyitotta meg. Carlos Manuel Trindade felhívta a figyelmet a kompetenciafejlesztési pályák fontosságára, hozzátéve, hogy az EGSZB alkalmas helyszín a rendezvény megtartására, minthogy az EGSZB „a szociális Európa otthona”.

    A Cedefop Tanulási és Foglalkoztathatósági Osztályának vezetője, Antonio Ranieri is köszöntötte a résztvevőket, ő a kompetenciafejlesztési pályáknak az inkluzív növekedési menetrendben betöltött fontos szerepéről beszélt.

    A Cedefop szakértői, Lidia Salvatore, Irene Psifidou, Pedro Moreno da Fonseca, Ramona David és Ernesto Villalba-Garcia arra vonatkozóan szolgáltak bizonyítékkal, hogy az ügynökség különböző projektjei hogyan kapcsolódnak a kompetenciafejlesztési pályákhoz.

    Vonjunk be minden érdekelt felet!

    A szakpolitikai információs fórumon külön hangsúlyt kaptak azok a kihívások, amelyekkel minden tagállam szembesül a kompetenciafejlesztési pályák kidolgozása és megvalósítása során. A résztvevők arra is felhívták a figyelmet, hogy milyen fontosak a köz- és magánszféra közötti partnerségek és az, hogy a végrehajtásba minden érintett érdekelt felet bevonjanak. Abban is egyetértettek, hogy nagy jelentősége van a különböző minisztériumokon átívelő olyan következetes szakpolitikáknak, amelyek keretében a munkaadók, a szakszervezetek és a civil társadalom közösen próbál meg megoldást találni a különböző szükségletekkel rendelkező, heterogén csoportot alkotó alacsony iskolázottságúak igényei kielégítésére.

    A fórumot James Calleja, a Cedefop igazgatója és Pavel Trantina, az EGSZB „Foglalkoztatás és szociálpolitika” szekciójának elnöke zárta. James Calleja hangsúlyozta, hogy a megfelelő szakpolitikák kialakításához a tanulási igények körültekintő elemzésére van szükség, majd hozzátette, hogy ehhez „különböző eszközök állnak rendelkezésre; az a fontos, hogy használjuk is ezeket.” Mondandóját három fontos ponttal zárta: a már elért eredmények jobb kommunikációja; valódi elkötelezettség az alacsony iskolázottságú felnőttek helyzetének javítása mellett; és a folyamatosság biztosítása hosszú távú tervezés és pénzügyi források segítségével.

    Pavel Trantina egy minőségbiztosítási charta létrehozását szorgalmazta a nem formális és az informális tanulás eredményeinek érvényesítése terén, amellyel biztosítható a kompetenciafejlesztési pályákkal kapcsolatos intézkedések iránti bizalom megteremtése. Trantina hangsúlyozta, hogy az egész életen át tartó tanulás összefüggésében fontos az iránymutatás, valamint a vállalatok és az egyének ösztönzése a továbbképzés biztosítására, illetve elvégzésére. Pavel Trantina a rendezvényt a Cedefoppal folytatandó gyümölcsöző együttműködés kezdetének nevezte, amelyet a szakképzés és a munka világa közötti, Portugáliában sorra kerülő első találkozók követnek majd.

    További információt a következő linkre kattintva lehet elérni: 

    Upskilling pathways discussed at joint Cedefop-EESC policy learning forum

     

     

     

    H-1089 Kálvária tér 7
    Budapest, Magyarország

    Telefon: (+36 1) 477-5600

    Email:  gomorineoj@nive.hu

    © 2016 ReferNet Magyarország
    Warning: "continue" targeting switch is equivalent to "break". Did you mean to use "continue 2"? in C:\inetpub\wwwroot\nive\site\refernet\modules\mod_menu\helper.php on line 97