A szakképzésben tanuló diákok figyelmébe szeretnénk ajánlani ezt a fotópályázatot, amelyre csapatokban lehet nevezni az Európai Unió minden országából, továbbá Norvégiából és Izlandról is. Az érdeklődőket arra kérik, hogy szakképzési tapasztalatukat a beküldött fényképekkel mutassák be, így máris azon esélyesek között lehetnek, akik egy utat nyernek Bécsbe az Európai Szakképzési Hétre vagy a Thesszaloniki Nemzetközi Filmfesztiválra 2018 novemberében.
A szakképzés kiválóságának előmozdítása érdekében az Európai Unióban (valamint Norvégiában és Izlandon), a Cedefop már a harmadik egymást követő évben hirdeti meg a fotópályázatát, a #CedefopPhotoAward-ot. A 2018-as verseny témája a tanulók tapasztalatainak előtérbe helyezése, érkezzenek akár az iskolarendszerű szakképzésből, akár a szakmai továbbképzésben vegyenek részt.
A pályázaton legfeljebb 4 személyes csapatok vehetnek részt, és egy eredeti fényképes történetet kell készíteniük, amelyet egy rövid, legfeljebb 100 szóból álló narratívával egészíthetnek ki, bemutatva a munkájuk mögött álló koncepciójukat. Az egyéni jelentkezések nem fogadhatók el.
Három díjat lehet nyerni. Az első és a második díj nyertesei Bécsbe utazhatnak, ahol munkájukat a 2018. november 8-án megrendezésre kerülő gálavacsorán és november 9-én, az Európai Szakképzési Hét díjátadó ünnepségén mutatják be. A harmadik díj nyertesei november 1-én Görögországba utazhatnak a Thesszaloniki Nemzetközi Filmfesztivál megnyitójára. A nyertesek utazási és szállásköltségeit a Cedefop és az Európai Bizottság fedezi. Ezen túl a Cedefop kiállítja a nyertesek és a második helyezettek fényképeit mindkét városban.
A jelentkezéseket 2018. július 15-én 23:59 óráig fogadják a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen, ahová az angol nyelvű jelentkezési lapokat kell elküldeni. A jelentkezési lap és a versenyszabályzat magyar nyelvű fordítását az alábbi linken lehet elérni:
Kövessen minket és legyen naprakész a közösségi média segítségével az Instagram-on, a Facebook-on, a Twitter-en és a Youtube-on.