Refernet-Hungary Facebook

    Európai Bizottság - Sajtóközlemény

    Új intézkedések a kulcskompetenciák és a digitális készségek fejlesztésére és az oktatás európai dimenziójának megerősítésére

    Brüsszel, 2018. január 17.

    A göteborgi csúcstalálkozó nyomán az Európai Bizottság a mai napon új kezdeményezéseket fogadott el abból a célból, hogy fejlessze az európai polgárok kulcskompetenciáit és digitális készségeit, népszerűsítse a közös európai értékeket és gyarapítsa a diákoknak az Európai Unió működésével kapcsolatos ismereteit.

    Az új javaslatok mindössze két hónappal azt követően születtek, hogy az európai állam-, illetve kormányfők a 2017. novemberi göteborgi csúcstalálkozón megvitatták az oktatással, a képzéssel és a kultúrával kapcsolatos aktuális kérdéseket. Ezen indítványokkal az EU a társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségeket kívánja csökkenteni, mégpedig oly módon, hogy közben fenntartja a versenyképességet – mindezt egy egységesebb, erősebb és demokratikusabb Európa kialakítása érdekében.

    Jyrki Katainen, a Bizottság munkahelyteremtésért, növekedésért, beruházásokért és versenyképességért felelős alelnöke így nyilatkozott: „A mai kezdeményezésekkel az a célunk, hogy felruházzuk az embereket mindazokkal a készségekkel, amelyek ahhoz kellenek, hogy a körülményeikhez és lehetőségeikhez mérten a lehető legtöbbet ki tudják hozni magukból, továbbá hogy tisztességes és rugalmas gazdaságokat és társadalmakat alakíthassunk ki. Gondoskodnunk kell arról, hogy az oktatás egész Európában eredményes legyen, hogy a változásokhoz mindenki alkalmazkodni tudjon és előnyére fordíthassa az új helyzeteket. Ez létfontosságú Európa fenntartható növekedése és versenyképessége szempontjából, és a jövőben még inkább az lesz. Készek vagyunk támogatni a tagállamokat és együttműködni velük ennek megvalósítása érdekében.”

    Navracsics Tibor, az Európai Unió oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportügyekért felelős biztosa elmondta: „Európa oktatási és képzési rendszereinek minden embert fel kell vértezniük a szakmai fejlődéshez és sikerhez szükséges kompetenciákkal, szociális hátterüktől függetlenül, ugyanakkor azokkal a készségekkel is, amelyekre társadalmi szerepvállalásukhoz van szükség. Az oktatást arra is kell használnunk, hogy erősödjön a társadalmi kohézió és az összetartozás érzése. Ehhez közös értékrendünkre kell építenünk, és gondoskodnunk kell arról, hogy az oktatás révén a tanulók megélhessék a sokféleségben is megmutatkozó európai identitásukat, és jobban megismerjék Európát, a többi európai országot és végeredményben magukat is.”

    Marija Gabriel, a digitális gazdaságért és társadalomért felelős biztos szerint: „A digitális kor életünk minden területén érezteti hatását, és a digitális átalakulásra nem csak azoknak kell felkészülniük, akik az informatikai ágazatban dolgoznak. A digitális készségek terén tapasztalható lemaradás valós probléma. Noha a jövő munkahelyeinek 90%-a digitális jártasságot igényel, az európaiak 44%-a nem rendelkezik alapvető digitális készségekkel sem. A ma javasolt digitális oktatási cselekvési terv az európaiak, az oktatási intézmények és az oktatási rendszerek segítségére lesz abban, hogy jobban alkalmazkodni tudjanak az egyre digitálisabbá váló társadalmakhoz mind a mindennapi élet, mind a munka terén.”

    Az új javaslatok beépülnek majd az első európai oktatásügyi csúcstalálkozó napirendjébe, amelyre Navracsics Tibor biztos védnöksége alatt január 25-én Brüsszelben kerül sor „Az európai oktatási térség alapjainak megteremtése: innovatív, inkluzív és értékeken alapuló oktatás” címmel.

    A Bizottság által javasolt három kezdeményezés a következő:

    1. A Tanács ajánlása az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges kulcskompetenciákról: a 2006-ban elfogadott, a kulcskompetenciákról szóló ajánlásra építve ez a javaslat több lényegi pontban újításokat tartalmaz, tekintettel a gyors fejlődés jellemezte oktatás és tanulás terén azóta bekövetkezett fejleményekre. A javaslat – az emberek életkorától függetlenül egész életük során – javítani kívánja a kulcskompetenciák fejlesztését, és iránymutatást nyújt a tagállamoknak e cél eléréséhez. Különös hangsúlyt fektet a vállalkozói kedv és az innováció-központú gondolkodás előmozdítására a személyes lehetőségek, a kreativitás és a kezdeményezőkészség kibontakoztatása érdekében. A Bizottság emellett bizonyos intézkedéseket ajánl a kompetenciák fejlesztésére a természettudományok, a technológia, a műszaki tudományok és a matematika területén, és több fiatalt kíván arra ösztönözni, hogy ezekre a területekre szakosodjanak. A ma tett javaslatok az európai oktatási rendszerek sürgős megreformálására irányuló azon intézkedéseknek is részét képezik, amelyekre a legutóbbi PISA-felmérés során azonosított kihívások leküzdése érdekében kerül sor. Az intézkedések általánosságban segíteni fogják a tagállamokat abban, hogy jobban felkészítsék a diákokat a változó munkaerőpiaci követelményekre, és képesek tegyék őket az egyre sokszínűbbé és mobilabbá váló, a digitális eszközöket egyre kiterjedtebben használó globális társadalmakban az aktív polgári szerepvállalásra.

    2. Digitális oktatási cselekvési terv, amely felvázolja, hogy az EU hogyan lehet segítségére az európaiaknak, az oktatási intézményeknek és az oktatási rendszereknek abban, hogy a gyors digitális változások korában jobban alkalmazkodni tudjanak az új körülményekhez, mind a mindennapi élet, mind a munka terén. A következő intézkedések tartoznak ide:

    • a digitális technológiák megfelelőbb alkalmazása az oktatás és tanulás során;
    • a digitális átalakulás korában a mindennapi élethez és a munkavállaláshoz szükséges digitális kompetenciák és készségek (ki)fejlesztése; valamint
    • az oktatás javítása jobb adatelemzésekre és előrejelzésekre támaszkodva.
    •  

    A kezdeményezések többek között a következőkre terjednek ki: az iskolák hozzásegítése nagy sebességű, széles sávú internetkapcsolathoz; új eszköz kidolgozása az iskolák számára, amellyel értékelhetik magukat azon a téren, hogy milyen mértékben alkalmaznak oktatási és tanulási technológiákat (SELFIE); valamint az online biztonságra, a médiatudatosságra és a kiberhigiéniára vonatkozó figyelemfelkeltő kampány.

    3. A Tanács ajánlása a közös értékekről, az inkluzív oktatásról és a tanítás európai dimenziójáról: ez a kezdeményezés arra tesz javaslatokat, hogy az oktatás miként segítheti a fiatalokat abban, hogy megértsék az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikkében említett közös értékek jelentőségét és tiszteletben tartásának fontosságát. A cél egyrészt a társadalmi kohézió erősítése, másrészt a populizmus, az idegengyűlölet, a megosztó nacionalizmus és az álhírek terjesztése elleni küzdelemhez való hozzájárulás. Az ajánlás emellett megerősíti az inkluzív oktatást annak érdekében, hogy a minőségi oktatás valamennyi tanuló számára elérhető legyen, és a gyerekek megtapasztalhassák az oktatás európai dimenzióját, vagyis megismerhessék Európa közös örökségét és sokféleségét, és jobban megértsék az EU működését. A fenti célok támogatása érdekében a Bizottság lépéseket fog tenni, hogy a sikeresen működő e-Twinning hálózaton keresztül növelje az iskolák közötti virtuális cserekapcsolatok számát, valamint az Erasmus+ program keretében ösztönözze az iskolai mobilitást.

    Háttér-információk

    Az állam-, illetve kormányfők a 2017. novemberi göteborgi szociális csúcstalálkozón informális úton megvitatták az oktatási és képzési kérdéseket, „Az európai identitás erősítése az oktatás és kultúra révén” című bizottsági közleményre támaszkodva. Ennek eredményeként a 2017. december 14-i Európai Tanács következtetéseiben felszólította a tagállamokat, a Tanácsot és a Bizottságot, hogy karolják fel a Göteborgban megvitatott napirendben szereplő kérdéseket. Az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges kulcskompetenciákról szóló 2006. évi tanácsi ajánlás felülvizsgálatának esedékességét a 2016 júniusában elfogadott Új európai készségfejlesztési program jelentette be. A Bizottság 2017-ben nyilvános konzultációt indított, és konferenciára hívta az érdekelt feleket, hogy előkészítse idevágó javaslatát.

    A közös értékek, az inkluzív oktatás és a tanítás európai dimenziójának előmozdításáról szóló javasolt tanácsi ajánlás a polgári szerepvállalásnak, valamint közös értékeinknek: a szabadságnak, a toleranciának és a megkülönböztetésmentességnek az oktatás által történő előmozdításáról szóló párizsi nyilatkozaton alapul, amelyet az oktatási miniszterek 2015. március 17-én Párizsban tartott informális találkozóján fogadtak el. Az ajánlást már az erőszakos szélsőségességhez vezető radikalizálódás megelőzésének támogatásáról szóló, 2016. június 14-i bizottsági közlemény is bejelentette. A Bizottság 2017-ben nyilvános konzultációt folytatott a javaslat előkészítése érdekében.

     

    H-1089 Kálvária tér 7
    Budapest, Magyarország

    Telefon: (+36 1) 477-5600

    Email:  gomorineoj@nive.hu

    © 2016 ReferNet Magyarország
    Warning: "continue" targeting switch is equivalent to "break". Did you mean to use "continue 2"? in C:\inetpub\wwwroot\nive\site\refernet\modules\mod_menu\helper.php on line 97