Tisztelt Intézményvezetők!

A Szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2011. évi CLV törvény (Szht.) 31. § (2) bekezdése szerint a fejlesztési támogatásban részesített a törvény hatálybalépését megelőzően 5 évre, ingatlan esetén 10 évre vonatkozóan köteles elszámolást készíteni és 2013. március 15. napjáig adatot szolgáltatni a fogadott fejlesztési támogatásból megvalósult fejlesztésekről. A 2012. évi Magyar Közlöny 108. számában megjelent a 24/2012. (VIII. 15.) NGM rendelet a Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprészből nyújtható szakképzési célú támogatások szabályairól. A rendelet 33. §-a a fenti jogszabályi helyre hivatkozva elrendeli, hogy az érintetteknek adatszolgáltatást kell teljesíteni a rendelet mellékletében foglalt táblázatok szerint, papír alapon és elektronikusan is az NMH felé.

Kérjük, hogy az alábbi Tájékoztatóban foglaltak alapján szíveskedjenek az intézmény típusának megfelelő táblázatot az ahhoz mellékelt útmutató szerint kitölteni, és a Tájékoztatóban megadott módon és címre legkésőbb 2013. március 15-ig megküldeni.


Dokumentumok:


Archívum »