A magyar versenyzők az erős nemzetközi mezőnyben is jól szerepelnek a szakmák versenyén.

WorldSkills 2019_fooldal

Az iskolák és a cégek együttműködésére van szükség a szakképzésben, ez egyértelműen látszik a WordSkills fiatal szakmunkások versenyén - mondta Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára, aki hozzátette: a magyar versenyzők az erős nemzetközi mezőnyben is jól szerepelnek, megállják a helyüket. Tovább »

szakkepzesMagyarországon egyre többen választják a szakképzést, az idén felvételizők 40 százaléka a szakképzési rendszerbe, míg 37 százaléka gimnáziumba jelentkezett - emelte ki Kucsák László, a szakképzési rendszer fejlesztéséért felelős miniszteri biztos, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH) elnöke pénteken tanévzáró sajtótájékoztatón, Budapesten.

Elmondta, a kormány az innováció köré szervezte a gazdaságfejlesztést, amelynek egyik fontos kulcsa a minőségi szakemberképzés. Az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz egy éve került a szakképzés és felnőttképzés területe, ez idő alatt jelentős lépést tettek a szakképzés megújításáért - hangsúlyozta. Megemlítette az érintettek bevonásával elkészült Szakképzés 4.0 Stratégiát, amelyet a kormány az idén márciusban elfogadott. Tavaly ősszel megalakult a szakképzési innovációs tanács, ahol a kamarák, szakmai szövetségek, gazdasági érdekképviseletek, oktatási szervezetek vitatják meg a gazdaság, a munkaerő-piaci kereslet igényeihez igazodó szakképzés irányait. Megkezdték működésüket a 19 ágazatban létrehozott ágazati készségtanácsok, amelyekben az adott szakterület gazdasági szereplői meghatározzák a szükséges szakmai tudást - sorolta. Tovább »

szakkepzesA szakképzésben és felnőttképzésben dolgozó pedagógusokat ünnepelte június 3-án az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal. A Duna Palotában tartott ünnepi eseményen a díjazottakat Palkovics László miniszter és Pölöskei Gáborné, szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár köszöntötte. „Alig várható el egy szakterület dolgozóitól, hogy megbecsültnek érezzék magukat, ha tevékenységük megkülönböztetett jelentősége nem fejeződik ki elismerésben. Egészen mostanáig nem létezett díj kifejezetten a szakképzésben dolgozó pedagógusok, szakoktatók kitüntetésére. Ezt a hiányt pótolta a minisztérium az idén először átadott, a szakképzésért és felnőttképzésért odaítélt díjjal.” – fogalmazott a miniszter. Tovább >>

szakkepzesMától mindenki számára elérhető a kormány által elfogadott, a vállalatok és a kamarák kezdeményezésére elindított Szakképzés 4.0 stratégia. A hosszútávú terv elsősorban a vonzó tanulási környezet, az infrastruktúra megteremtésére, a karrierlehetőségek biztosítására és a naprakész tudású oktatók szakmai munkájára épít. Bevezeti a technikum fogalmát, amely 5 éves képzés a felsőfokú mérnökképzés előszobájává válik, valamint széleskörű ösztöndíjprogramot hirdet, minden, a szakképzésben tanuló diák számára. a Szakképzés 4.0 megalapozza az ágazati képzőközpontok létrehozásának lehetőségét és nagymértékben nyit a digitális tananyagok alkalmazása felé is. 
Tovább >>

szakmaválasztásBár a szakképzési reform csak jövőre indul élesben, a középiskolai felvételi eredményei idén is bizonyították a szakképző intézmények erősödését: a szakgimnáziumok tovább növelték előnyüket a hagyományos gimnáziumokhoz képest. Akit most nem vettek fel, még 445 iskolába jelentkezhet rendkívüli eljárás keretében, 25 iskola pedig Hídprogramba várja azokat, akiknek a második kör sem sikerül.
Tovább »


szakmaválasztásA sztereotípiák lebontását és a szakmunka presztízsének további növelését is célozta meg a péntek esti (2019.04.12.) Szakmák éjszakája, amelyen országszerte csaknem 4500 program várta a fiatalokat. A rendezvény attól egyedi, hogy a szakmákat ki is próbálhatják az érdeklődők. Tovább »


A Hídprogramok szerinti képzés az EU 2020 irányelveinek megfelelően a korai iskolaelhagyás arányának mérséklését célzó oktatási forma. A Szakképzési Hídprogramban a szakképző intézmények olyan fiatalokat képeznek, akik társaiknál lassabban haladnak, esetleg már ki is estek a közoktatásból. A Program elsődleges célja a szakképzésbe történő bekapcsolódás révén a későbbi foglalkoztathatóság biztosítása. A Szakképzési Hídprogram kiemelt hangsúlyt helyez arra, hogy megalapozza és továbbfejlessze a tanulók képességeit, motivációit az egész életen át tartó tanuláshoz, valamint, hogy a tanítási-tanulási folyamatot a szakmatanuláshoz nélkülözhetetlen kompetenciák fejlesztésének szolgálatába állítsa. Emellett a közismereti program törekszik a NAT-ban megfogalmazott célok lehetőség szerinti teljesítésre. Tovább »


IMG 482800Fehérvárra érkezett a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal regionális életpálya-tanácsadó roadshowja április elején. A Székesfehérvári Szakképzési Centrum Széchenyi István Szakgimnáziumában összegyűlt szakértő résztvevők a pályaorientációs, életpálya tanácsadói tevékenységek területi szintű összehangolásáról, a szereplők együttműködésének erősítéséről tanácskoztak. Tovább »


IMG 482800MŰKÖDJ! pályázat harmadjára

A Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatallal együttműködésben az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával műszaki érdeklődésű, kreatív diákokat díjazott pénteken március 8-án Budapesten. A Működj! című pályázatára középiskolások jelentkezhettek az elektrotechnika, az elektronika és az informatika területén megvalósított innovatív ötleteikkel. Az eseményt Pölöskei Gáborné, szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár nyitotta meg, aki később az Innovációs és Technológiai Minisztérium díjait is átadta a nyertes pályázóknak. Tovább »