Megújuló szakképzés konferenciaKucsák László, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnöke előadásával kezdődött el 2019. október 16-án a „Vonzó perspektívák a megújuló gépészeti szakképzésben” című szakmai találkozó. Tovább >>

Október 10-én átadták a Karcagi Szakképzési Centrum Varró István Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Digitális Közösségi Alkotóműhelyét. A Digitális Közösségi Alkotóműhely dísze lett Karcagnak, egy olyan jól felszerelt, korszerű munkahely, ahol a jövő diákjai megfelelő környezetben alkothatnak, kísérletezhetnek, teljesedhetnek ki.

Dönts jólKucsák László, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnöke is köszöntötte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal rendezvényére érkező diákokat Nyíregyházán a Continetal Arénában. A szakképzéshez erősen köthető pályaválasztási kiállítás nagy hagyományokkal bír a megyeszékhelyen, ennek megfelelően ismét mintegy ezer látogatónak mutatkozhattak be a térség kis- és nagyvállalatai, valamint a Nyíregyházi Szakképzési Centrum tagintézményei. Tovább >>

Dunaújváros megnyitóHagyományos megmunkáló eszközök és digitális technika jól megférnek egymás mellett a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Digitális Alkotóműhelyében, amelyet szerdán adott át ünnepélyes keretek között Kucsák László, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnöke, Cserna Gábor polgármester, valamint dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztos. Tovább >>

Országos Szakképzési Tanévnyitó 2019Kucsák László, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnöke nyitotta meg 2019. október 8-án az Építsd a jövőd! Építőipari szakmai találkozó központi rendezvényét, melynek idén a „SzakMÁzz” Pályaválasztási Kiállítás adott otthont.   Tovább >>

Országos Szakképzési Tanévnyitó 2019Tíz év után először 8,5 százalékkal több diák kezdte meg tanulmányait szakgimnáziumban, mint általános gimnáziumban tavaly, ez is jelzi, hogy a szakképzésé a jövő - mondta az innovációs és technológiai miniszter az országos szakképzési tanévnyitón szombaton Nyíregyházán. Tovább »

Tisztelt Fenntartó!


A 2019/2020. tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntésről és a 2019/2020. tanévben a Szabóky Adolf Szakképzési Ösztöndíjra jogosító szakképesítésekről szóló 21/2019. (II. 25.) Korm. rendelet 5. § (5) bekezdése alapján a nem állami fenntartóknak a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal felé legkésőbb 2019. október 15-ig adatszolgáltatási kötelezettségük van.

Az adatszolgáltatás szoftver segítségével történik, amelynek elérhetőségéről a fenntartók elektronikus úton kaptak értesítést. Amennyiben az értesítést nem kapta meg, kérjük, hogy ezt az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen jelezni szíveskedjen.


Soha nem voltunk elitképző, de emberképző igen, csupa nagybetűvel – hangsúlyozta az iskolaigazgató. Amikor hétfőn a Mátészalkai Szakképzési Centrum Budai Nagy Antal Szakgimnáziumában megszólalt a csengő, az többet jelentett egyszerű hívogatónál. Az első becsengetés ugyanis Nagykálló 150 esztendős múltra visszatekintő intézményében harsant fel, ahol éppen ünnepélyes tanévnyitót tartottak.

Országos Szakképzési Tanévnyitó 2019Százötven év nagyon nagy idő, hangsúlyozták szinte valamennyien az esemény szónokai és Szabóné Lipkovics Ildikó ünnepi köszöntőjében fel is vázolt három jelentős korszakot az intézmény életéből. Mert bár másfél évszázad alatt számos társadalmi és politikai berendezkedés adta egymásnak a kilincset, a változóban egyvalami nem változott: az iskola talpon maradt és megfelelt a kor és az aktuális tanügyigazgatás mindenkori elvárásainak.

Nem csoda tehát, ha kerek jubileumot Kucsák László miniszteri biztos, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnöke történelmi léptékkel mérve is jelentősnek nevezte. A prof. dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter jókívánságait is tolmácsol vendég – miközben dicsérte a várost jellemző összefogást és az itt megvalósult fejlődést – elmondta: – A mai nappal 1,2 millió fiatal kezdte meg tanulmányait, ami szakképzési területen 207-ezer diákot jelent 23 ezer pedagógussal. Ma már érezhető az elmozdulás, hiszen többen választották a szakképzést, mint a gimnáziumokat – hangsúlyozta, majd sok erőt, lendületet kívánt az új tanévhez.

Zárásképpen Szabóné Lipkovics Ildikó intézményvezető sem kívánhatott mást, mint újabb sikeres 150 esztendőt, és az intézmény óriás iskolatáskájába a maga részéről egyetlen jókívánságot helyezett: járja át az elkövetkező években is szeretet a modernné lett Budait, mert ha ez megvan, a többi jön majd magától.

 

NSZFH Kommunikáció

wordskills2019-magyarorszagMagyar fiatal lett a világ legjobb bútorasztalosa a Kazanyban rendezett WorldSkills verseny döntőjén. Simon Krisztián aranyérme mellett további tizenegy Kiválósági Érmet szereztek a magyar szakképzésben tanuló diákok. A magyar csapat minden második tagja éremmel tért haza Oroszországból. Tovább »