Megjelent a tavaly decemberben elfogadott szakképzési törvény végrehajtási rendelete; a szakképzési rendszer átalakításának és fejlesztésének "fontos állomása" a 2020 szeptembertől érvényes változásokat tartalmazza - hangsúlyozta Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára háttérbeszélgetésen, Budapesten. Ismertette, a hazai oktatási rendszer három pilléren nyugszik, miután a köznevelésből kivált a szakképzés, külön törvény szabályozza a köznevelést, a szakképzést és a felsőfokú oktatást. Tovább >>

Pölöskei GábornéOrszágjáró körútra indul a szakképzésért felelős helyettes államtitkár, hogy a szakképzési törvény végrehajtási rendeletéről tartson értekezleteket iskolaigazgatóknak, vállalkozóknak, kamaráknak.

Pölöskei Gáborné az M1-en csütörtökön elmondta: az igazgatók feltehetik kérdéseiket, amelyekre most már gyakorlati, a végrehajtási rendeletben foglalt válaszokat kapnak. Tovább>>

Budapest, 2020. január 26., vasárnap (MTI) - Még lehet jelentkezni a Nyomtass hidat! című, a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum által középiskolás csapatoknak szervezett versenyre - mondta Schanda Tamás, a szakképzésért is felelős Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára az MTI-nek.
A megmérettetésen az indulóknak 3D nyomtatási technológiával kell hídszerkezetet építeniük, a nevezésre péntekig, azaz január 31-éig van lehetőség. A legteherbíróbb szerkezeteket készítő csapatok pénzjutalomban is részesülnek a március 13-án megrendezendő versenyen. A zsűri elnöke Hanák Tímea lesz, aki a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél a kőröshegyi völgyhídért felel, és Európa egyetlen női hídmestere - jegyezte meg. 
Tovább »

Hatályba lépett az új szakképzési törvény január 1-jével, februárban már az új rendszer szerint működő szakképzésbe jelentkeznek a tanulók - mondta Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Az államtitkár felidézte, hogy a 2020-21-es tanévtől felmenő rendszerben átalakul a szakképzés intézményi szerkezete. A szakképző intézményeknek két típusa lesz, az ötéves technikum és a hároméves szakképző iskola.

Bódis József kiemelte, hogy a technikusképzés egyesíti a gimnázium és a szakmatanulás előnyeit. Az öt év elvégzése után a tanulók egyszerre kapják meg az érettségi bizonyítványt és a technikusi oklevelet. Az itt végzettek szakirányú továbbtanulás esetén előnyt élveznek majd a felsőoktatási felvételiknél. A rendszer rugalmas, jelentős mozgási lehetőséget ad a tanulóknak a különböző képzési formák között - hangsúlyozta.
Tovább »

 

Szombaton lesz a középiskolába jelentkezők központi írásbeli vizsgájaSzombaton tartják a központi írásbeli vizsgát a középiskolába jelentkezőknek - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Tovább >>

Budapest, 2020. január 8., szerda (MTI) - Hatályba lépett az új szakképzési törvény január 1-jével, februárban már az új rendszer szerint működő szakképzésbe jelentkeznek a tanulók - mondta Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Az államtitkár felidézte, hogy a 2020-21-es tanévtől felmenő rendszerben átalakul a szakképzés intézményi szerkezete. A szakképző intézményeknek két típusa lesz, az ötéves technikum és a hároméves szakképző iskola.

Bódis József kiemelte, hogy a technikusképzés egyesíti a gimnázium és a szakmatanulás előnyeit. Az öt év elvégzése után a tanulók egyszerre kapják meg az érettségi bizonyítványt és a technikusi oklevelet. Az itt végzettek szakirányú továbbtanulás esetén előnyt élveznek majd a felsőoktatási felvételiknél. A rendszer rugalmas, jelentős mozgási lehetőséget ad a tanulóknak a különböző képzési formák között - hangsúlyozta. Az új szakmastruktúra szerint 174 alapszakma lesz. A régi OKJ szerinti szakképesítések tartalmilag beépülnek egy-egy alapszakmába, illetve új szakmákhoz kapcsolódnak, vagy szakmairányként jelennek meg. Fontos területek nem vesznek el, csak más hangsúlyt kapnak - hívta fel a figyelmet az államtitkár. Tovább >>

A szakképzés erősítése részeként a kormány kiemelt megbecsülést és kiemelt bérezést kíván biztosítani a szakképzésben dolgozó pedagógusoknak. Ezért jövő júliustól átlagosan 30 százalékkal emelkedik a szakképzésben dolgozó pedagógusok bére.
A törvény azt is garantálja, hogy senki nem járhat rosszabbul, az érintett tanárok megtarthatják a pedagógusi pályával együtt járó kedvezményeiket, a jubileumi jutalmat, a szabadságokat. Az Országgyűlés a napokban fogadta el azokat a kiegészítő törvénymódosításokat, amelyekkel hiánytalanul megteremtődtek a szakképzési rendszer megerősítésének jogszabályi feltételei. A részleteket szabályozó kormányrendelet előkészítése még zajlik, az ágazati érdekképviseletekkel egyeztetve. Az ellenzéki sajtóban megjelentekkel szöges ellentétben a szakképzésben dolgozó pedagógusokat senki nem akarja „kifacsarni”, ”kizsigerelni”, épp ellenkezőleg: kiemelt megbecsülést és kiemelt bérezést fogunk nekik adni. A szakszervezetek ellenérzéseit ismerjük, hiszen nem érdekük, hogy 32 ezer pedagógus jogállása júliustól megváltozzon, ami az oktatókra nézve viszont kifejezetten előnyös. Ez esetben pedig fontosabbnak tűnik a pedagógusok érdeke, mint a szakszervezeteké.
Tovább »

Robotok Szolnok szolgálatábanKucsák László, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH) elnöke előadást tartott a „Jelenből a jövőbe: innováció, robotika és digitalizáció a műszaki szakképzésben” szakmai konferencián november 26-án, melyet a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum szervezett óbudai tagintézményében. Tovább>>

Robotok Szolnok szolgálatábanAlapjaiban változik meg a hazai szakképzési rendszer a 2020-21-es tanévtől; rugalmasabb, a piaci igényekhez illeszkedő, a lemorzsolódást hatékonyabban megakadályozó intézményi szerkezet jön létre - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára Budapesten sajtótájékoztatón. Az általános iskolát elvégzők a technikum és a szakképző iskola közül választhatnak. A technikumban ötéves osztatlan képzés keretében szerezhetnek érettségit és technikusi oklevelet, a szakképző iskolában pedig hároméves képzéssel sajátíthatnak el egy szakmát - ismertette az államtitkár az Országgyűlés által kedden elfogadott szakképzési törvény részleteiről szólva. Tovább >>