Átadták a Szerencsi Szakképzési Centrum Műszaki és Szolgáltatási Technikum és Szakképző Iskolában létesített digitális közösségi alkotóműhelyt szerdán. A közel 550 millió forint értékű, a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban elnyert forrás segítségével az intézmény infrastrukturális beruházásokat és eszközbeszerzéseket valósított meg, illetve pedagógusi továbbképzéseket és diákok felzárkóztatását célzó programokat indított el. Tovább >>

Az idei tanévtől, a megújuló szakképzéssel együtt, elindul az új szakképzési ösztöndíjrendszer is, amelynek célja, hogy minden tanuló számára biztosított legyen a támogatás, ugyanakkor a juttatások hiányzás- és eredményfüggők legyenek - mondta Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Tovább >>

Az OECD éves oktatási jelentése szerint Magyarországon nemzetközi összevetésben is kimagasló szerepet tölt be a munkahelyen végzett gyakorlati képzés, jók a szakképzettséggel rendelkezők elhelyezkedési esélyei, és folyamatosan emelkednek az oktatói bérek. Tovább >>

ITM„A megújult szakképzés legfontosabb feladata, hogy az elkövetkező évtizedek kihívásaira, technológiai fejlődésére jól reagáló, megalapozott tudással rendelkező szakembereket képezzen” - hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a 2020/2021-es szakképzési tanév online megnyitóján, 2020. augusztus 31-én.

A szakmaszerzést tervező tanulókat szeptembertől a munkaerőpiaci igényekre rugalmasan reagáló és a fiatalok számára értékes, naprakész tudást biztosító rendszer várja. A tavaly elfogadott Szakképzés 4.0 stratégia kijelölt irányai a gyakorlati megvalósítás szakaszába értek. A korábban lefektetett alapokra építve a most kezdődő tanévben indulnak az első osztályok a technikumokban és a szakképző iskolákban. A képzés mindenütt az általános ágazati ismeretek megszerzésével indul, így megalapozottabbá teszi a tanulók szakmaválasztását. Tovább >>

Tisztelt Szakértő!

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal továbbképzést szervez felnőttképzési szakértők és felnőttképzési programszakértők részére a 2019. 12. 31-i hatályos állapot szerinti, átmeneti rendelkezések alapján folytatott "régi" szakértői tevékenységre vonatkozóan. A továbbképzés elméleti részét (12 óra) online formában, a 8 órás (1 napos) gyakorlati részt pedig jelenléti csoportos foglalkozás keretében valósítjuk meg. A képzés vizsgával zárul. A vizsga – az elméleti és gyakorlati témakörökből összeállított – 15 tesztkérdés kitöltéséből áll, amelyre a jelenléti képzés végén kerül sor. A vizsgán a jogszabályok használata megengedett.

Tovább »

2020. május 28. 15:34
A Kormány figyelemmel a koronavírus elleni védekezésről szóló 2020. évi XII. törvény rendelkezéseire, eltérő szabályokat rendel el az oktatásra és szakmai vizsgáztatásra vonatkozóan a felnőttképzés tekintetében.
Tovább »

2020. április 24. 20:34
Közérdekű információk és rendkívüli szabályok a komplex szakmai vizsgák megszervezésének és lebonyolításának eltérő rendjéről a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzetben (2019/2020. tanév május-június)
Tovább »


Az európai Euroguidance hálózat magyarországi központja 2020-ban harmadik alkalommal hirdeti meg a Euroguidance Pályatanácsadói Díjat.

A díj célja, hogy a magyarországi pályatanácsadási jó gyakorlatokat összegyűjtse és fórumot biztosítson a pályatanácsadás során használt magyarországi jó példák és eszközök népszerűsítésére. A pályázat nyitott minden olyan szervezet, intézmény és magánszemély számára, amely Magyarországon az oktatás vagy a foglalkoztatás területén pályaorientációs vagy pályatanácsadói tevékenységet végez, illetve életpálya-tanácsadáshoz kapcsolódó szolgáltatást nyújt. Pályázni bármely célcsoport számára szóló pályaorientációs vagy pályatanácsadási szolgáltatással, eszközzel vagy módszerrel lehet. Részletes kiírás és a pályázati űrlap ide kattintva érhető el.

 

tanacsadoi-dij

2020. április 20. 9:53
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium javaslata alapján a járványhelyzetre tekintettel, szigorú óvintézkedések mellett májusban adhatnak számot tudásukról a szakképző intézményekben vizsgázók.

Schanda Tamás elmondta: a gazdaság újraindításához nagy szükség van a versenyképes szaktudással bíró, tehetséges fiatalokra. „Most az emberek egészségének és életének megvédése áll az első helyen – ezért is határozunk meg a javaslatban szigorú feltételeket a vizsgáztatásokhoz. De gondolnunk kell a jövőre is. Tovább >>