Hirek


Az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) a Nemzetgazdasági Minisztériummal (NGM), a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel (HIPA) és az Emberi Erőforrások Minisztériumával (EMMI) együttműködésben május 4-én ismét megrendezi a harmadik Versenyképes Oktatás konferenciát, hogy az üzleti szféra és a kormányzat döntéshozói, valamint a pedagógusok és a diákok egy asztalhoz ültetésével folytassa a 2015-ben kezdett párbeszédet a munkaerőpiac jelenlegi helyzetéről, a fiatalok elvárásairól és a fejlesztendő területekről. Küldetésünk, hogy e párbeszéddel hozzájáruljunk Magyarország hosszú távú munkaerő-piaci versenyképességének javításához.

Magyarországon a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló törvény, illetve a szakképzési törvény módosítása alapján megindult a vállalati gyakorlati szakképzéshez kapcsolódó tanulószerződéses rendszer kiterjesztése. Ehhez az úgynevezett „duális” képzési rendszerhez egyre több vállalat kapcsolódik, azonban fontos feladat a rendszer további fejlesztése, illetve a bevont vállalatok számának további növelése.

Szegedről indult, tavaly már országos rendezvény lett, idén már a határainkon is átlépett a Szakmák Éjszakája - Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet a Szakmák Éjszakájára (2017.04.19)

Gyakorlatközpontú programokkal népszerűsíti a Szakmák éjszakája április 21-én a szakképzést annak érdekében, hogy még többen válasszák a szakmát adó képzéseket – mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára szerdán, sajtótájékoztatón Budapesten.


A 2016/2017. tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntésről és a 2016/2017. tanévben induló képzések tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakképesítéseiről szóló 297/2015. (X. 13.) kormányrendelet (továbbiakban: R.) 4. § (5) bekezdése alapján a nem állami fenntartóknak a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (továbbiakban: Hivatal) felé 2016. augusztus 31-ét követően keresztféléves képzés esetén is 2017. január 15-ig adatszolgáltatási kötelezettségük van. A jogszabály értelmében munkarend szerinti, valamint megyénként és fővárosi bontásban a támogatott és a korlátozottan támogatott szakképesítésre, ágazatra beiskolázott tanulók számát a 2016/2017. tanévre kötelesek megadni a Hivatalnak az alábbi linken megtalálható szoftver segítségével: 

https://www.nive.hu/mfkb2016/adatszolgaltatas

A korlátozottan támogatott szakképesítések és ágazatok tekintetében a szakmaszerkezeti döntésben meghatározott keretszám és az adatszolgáltatás során feltüntetett beiskolázott és beiskolázandó létszám különbsége az állami fenntartót illeti meg 2016. augusztus 31-től (R. 4. § (5)), illetve 2017. január 15-től.

Letöltés:

Idén második alkalommal kerül megrendezésre a magyar szakképző intézmények szervezésében a csatlakozó vállalkozások támogatásával a Szakmák Éjszakája, 2017 április 21-én 18 és 22 óra között. Ebben az évben határainkon innen és túl, közel félezer helyszínen várjuk mindazokat, akik érdeklődnek a szakmák és a szakképzés világa iránt több mint 4500 programmal. A rendezvényen a részvétel minden esetben díjtalan, azonban bizonyos esetekben regisztrációhoz kötött, a részletekért kérjük keresse fel a http://szakmakejszakaja.hu/ honlapot. A Szakmák Éjszakájának jelmondata: „Próbáld ki, csináld meg, ismerd meg!” utal arra, hogy ezen az éjszakán nem érvényes a régi mondás: „mindent a szemnek, semmit a kéznek” – mert a látogatók aktívan bekapcsolódhatnak a programokba, kipróbálhatják, hogyan állnának helyt az egyes foglalkozásokban!

Az egyes központi hivatalok és költségvetési szervi formában működő minisztériumi háttérintézmények felülvizsgálatával összefüggő jogutódlásáról, valamint egyes közfeladatok átvételéről szóló 378/2016 (XII.2.) Korm. rendelet 33. § (1) bekezdése értelmében a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatalról (a továbbiakban: NSZFH) szóló kormányrendeletben meghatározott, a Pest Megyei Kormányhivatalhoz 2017. január 1-jével átkerülő hatósági feladat- és hatáskörök, valamint az azokhoz kapcsolódó jogviszonyok tekintetében az NSZFH helyébe a Pest Megyei Kormányhivatal lép.

A fentiek alapján az átadásban érintett hatósági feladatok különösen: Tovább »


Az egyes szakképző iskolai fenntartói vállalástételéhez
A szakmaszerkezeti döntésről

A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény (a továbbiakban: Szt.) 84. §-a értelmében a Kormány hozza meg a megyei fejlesztési és képzési bizottságok (a továbbiakban: mfkb-k) és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által tett javaslatokon alapuló szakmaszerkezeti döntést fenntartókra lebontva. A döntés betartása feltétele a teljes állami támogatásnak.
A döntésben foglaltak a rendszer valamennyi résztvevőjére egyaránt vonatkoznak és kötelező érvényűek mindenkire, aki állami támogatást kíván igénybe venni feladatai ellátásához. A döntésben foglaltak megszegése jogosulatlan igénylésnek minősül és szankcionálható.

A 2018/2019-es tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntés is – megyékre, fővárosra és fenntartókra lebontva – valamennyi államilag támogatott szakképzésre vonatkozik, a szakképesítéseket és a 9. évfolyamos szakgimnáziumi beiskolázás tekintetében a szakgimnáziumi ágazatokat három kategóriára bontva: a korlátozás nélkül beiskolázható, az egyáltalán nem támogatott és a korlátozottan támogatott képzésekre. A szakmaszerkezeti döntés során a korlátozottan támogatott kategória esetén kerülnek meghatározásra megyénként és fenntartónként keretszámok a középfokú szakképzés tekintetében, azonban idén az igények maximális kezelése érdekében, a fenntartóknak mindhárom említett kategóriában szükséges az indítani kívánt képzések tekintetében vállalásaikat jelezni.
 


A szakképzés európai hetét 2016. december 5-9 között az Európai Bizottság hirdette meg abból a célból, hogy az Európa-szerte megrendezésre kerülő helyi, regionális és nemzeti rendezvények révén vonzóbbá tegye a színvonalas szakismereteket biztosító és minőségi munkahelyek betöltését lehetővé tévő szakoktatást és szakképzést.
Magyarországról 125 programot hagyott jóvá az EU, ebből 115 programot a Szakképzési Centrumok és tagintézményeik nyújtottak be, ez a második legmagasabb érték volt az Európára, Afrikára, Ázsiára és az Indiai-óceánra kiterjedő térségben.

Tájékoztató a 2018/2019. tanévre szóló szakmaszerkezeti javaslattételhez

A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény (továbbiakban: szakképzési törvény) 84. § értelmében a Kormány hozza meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma (továbbiakban: EMMI), valamint a megyei fejlesztési és képzési bizottságok (a továbbiakban: Bizottságok) által tett javaslatokon alapuló szakmaszerkezeti döntést. A döntés betartása feltétele az állami támogatásnak. A szakmaszerkezeti döntés a munkaerő-piaci igényeket, a közép- és hosszú távú terveket, valamint a gazdasági trendeket figyelembe véve hivatott érvényesíteni az állam által támogatott képzések körében a gazdaság igényeit.
A döntésben foglaltak a rendszer valamennyi résztvevőjére egyaránt vonatkoznak és kötelező érvényűek mindenkire, aki állami támogatást kíván igénybe venni feladatai ellátásához, ennek megszegése jogosulatlan igénylésnek minősül és szankcionálható.


Az Európai Szakképzési Hét keretében került megrendezésre 2016. december 8-án, az „Építsd a jövőd!” – építőipari szakmai találkozó, melyet a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum szervezett, hagyományteremtő céllal.
A program egyszerre adott alkalmat az érdeklődő fiataloknak az építőipari tevékenységek kipróbálására, illetve az építőipari cégek és a szakképző intézmények közötti konzultációra.
Az érdeklődő fiatalok olyan színvonalas programokon és bemutatókon vehettek részt, mint YTONG tégla falazat bemutatása; csavart pillér építése kisméretű téglából, falazott boltív készítése pillérek közé, mintaív használatával, festési, mozaikkészítési, csemperagasztási bemutatók – a vállalkozó kedvűek nem csak nézték, de ki is próbálhatták a tevékenységeket!

A nemzetgazdasági miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet módosításáról szóló 29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelet 2. mellékletében a 282. sorszám alatt megjelent Irodai titkár megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelmény 2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama pont tévedésből kihúzásra került, javítása szükséges a szakmai és vizsgakövetelményben.


A GINOP-6.1.1-15 kódszámú „Alacsony képzettségűek és közfoglalkoztatottak képzése” című kiemelt projekt célja, hogy ösztönözze az alacsony iskolai végzettséggel, munkaerőpiacon keresett kompetenciával vagy szakképesítéssel nem rendelkező felnőtt lakosság, kiemelten a közfoglalkoztatottak részvételét az oktatásban, képzésben, és lehetőséget biztosítson számukra a munkaerő-piaci szempontból releváns képzettség, ismeretek, készségek, kompetenciák megszerzésére. A kiemelt projekt megvalósítója a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal, a Belügyminisztérium, valamint 18 megyei kormányhivatal (Pest Megyei Kormányhivatal és Budapest Főváros Kormányhivatala kivételével) alkotta Konzorcium.

A képző intézmények 2016. december 21-én 14:00 óráig nyújthatnak be ajánlatot a területileg illetékes kormányhivatalnál. Tovább »