Hirek
„A jó szakma felér egy diplomával”
11. alkalommal rendezte meg a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a Szakma Sztár 2018 Fesztivált 2018. április 24-26. között a Hungexpón. A rendezvény a szakképzésben tanulók számára kiemelt jelentőséggel bír, hiszen a verseny nyertesei lehetőséget kapnak Európa legrangosabb szakképzési versenyén, a Euro Skills-en való részvételre.
A Szakma Sztár 2018 Fesztivál megnyitóján Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke kiemelte, „Nemzeti érdek olyan országot építeni, ahol a munkának és a szaktudásnak becsülete van, ahol minden fiatalnak lehetősége van értékes szakmához vagy hasznos diplomához jutni.” Hangsúlyozta, hogy olyan fiatalokat kell nevelni, akik piac-, és versenyképes tudással rendelkeznek.
Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke bejelentette, hogy 2018 szeptemberében – Közép-Európában első alkalommal – Magyarország rendezheti meg a Euroskills verseny döntőtőjét, amely során 7000 versenyző, 43 különböző szakmában mérheti össze tudását. Hangsúlyozta, hogy a legmagasabb tudást, a legmagasabb technológiai feltételekkel fogják bemutatni, mely pályaorientációs szempontból is kiemelkedő jelentőségű.
A Fesztivált Orbán Viktor miniszterelnök, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Parragh László nyitotta meg, jelképesen a versenyt indító gomb közös megnyomásával. A rendezvényen részt vett Pölöskei Gáborné szakterületért felelős helyettes államtitkár, valamint a témában érintett szakpolitikusok, vállalkozások képviselői és intézményvezetők, pedagógusok.
A rendezvény egyik legnagyobb előnye, hogy a pályaorientációt köti össze a hazai és nemzetközi elismerést nyújtó szakmai versenyekkel. A területi kamarák szervezésében több mint 9000 általános és középiskolai tanuló látogatta meg az eseményt, akiknek 70%-a még pályaválasztás előtt áll. A tanulók a verseny megtekintése mellett, interaktív módon kipróbálhatták a különböző szakmákat, valamint gyakorlatorientált tárlatvezetésen is részt vehettek. A rendezvény iránti egyre növekvő érdeklődést, a látogatószám növekedése mellett az évtizedes hagyományokra támaszkodó rendezvényen bemutatott szakmák növekvő száma is jelzi.
A Fesztivál során, az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) és a Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) döntőjére is sor került, ahol – a szakmák legjobbjai, Magyarország legtehetségesebb, legjobb 236 tanulója mérhette össze tudását. A versenyen helyezést elérők teljes listája innen érhető el. A fesztivál célja, hogy növekedjen a szakmák társadalmi presztízse, vonzereje és elfogadottsága.
A Szakma Sztár 2018 Fesztivál valódi örömünnepe volt a szakképzésnek, látványos bemutatója mindannak, ahol diákok százai nem pusztán szakmát tanulnak, de hivatást is találnak középiskolás éveik alatt.
További információk találhatóak a következő linkeken:
A Szakma Sztáron készült tudósítás a következő linken található:
NSZFH Kommunikáció
441 helyszínnel várja az érdeklődőket, idén immár harmadik alkalommal a Szakmák Éjszakája pályaorientációs rendezvény. Az országos esemény idén április 13-án, pénteken 18 órától várja a látogatókat.
Négyezernél is több program vár mindenkit, aki kíváncsi és szeret a saját tapasztalatain keresztül ismerkedni a foglalkozások mivoltáról. Legyen szó akár divattervezésről, ápolásról, sütésről, főzésről, festészetről vagy autószerelésről; a tortasütés és díszítés rejtelmeitől a gokart-on át a hegesztésig, rengeteg élménnyel gazdagodhatnak a látogatók. A rendezvény már tavaly is nagy sikerrel zárult, mérések alapján volt olyan régió, ahol a résztvevők 5%-a megtalálta a szakmát, amelyet tanulni szeretne.
A programhoz szabadon csatlakozhat bármely iskola és vállalkozás, határon innen és túl, így idén Székelyudvarhely immár második alkalommal társul a rendezvényhez.
A részletekről a honlapon tájékozódhatnak:
Ma tartották az ágazati és ágazaton kívüli írásbeli szakmai érettségiket a szakgimnáziumokban és szakközépiskolákban.
Idén 27.215 diák indult neki a megmérettetésnek, 25.379 fő középszinten összesen 37 vizsgatantárgyból, 1.836 fő emelt szinten összesen 29 vizsgatantárgyból vizsgázott. Legtöbben középszinten a tavalyi évhez hasonlóan informatikai, valamint közgazdasági ismeretek tantárgyból vizsgáztak, míg emelt szinten a közgazdasági ismeretek, valamint az egészségügyi ismeretek voltak a legnépszerűbbek.
A 2017-ben indult új rendszer legfontosabb ismérve, hogy akik sikeresen teljesítik a vizsgakövetelményeket, szakmát is szereznek, hiszen érettségi bizonyítványukba záradék kerül, amely tanúsítja szakképzettségüket, továbbá meghatározott munkakör betöltésére jogosítja fel a végzett diákokat.
A szakmai érettségi másik nagy előnye, hogy megszerzésével egy év alatt elérhetővé válik a technikusi szakképesítés, amely új távlatokat nyit meg a most érettségizők előtt. Számos diák azonban még ennél is fontosabbnak tartja, hogy a szakmai érettségi megszerzése egyúttal többletpontot jelenthet számukra a felsőoktatásba történő jelentkezés esetén.
Idén közel 10%-kal többen tesznek ágazati szakmai érettségi vizsgát, mint az elmúlt tanévben.
Forrás: MTI
NSZFH Kommunikáció
Kimagasló szakmai elismerésben részesült a győri Lukács iskola a szakképzés népszerűsítéséért folytatott kiemelkedő munkájáért. A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) 2013-ban alapította a Szakképzési Díját. A Kamara azt vallja, hogy a korszerű szakképzés a vállalatok és az iskolák együttműködésén alapszik. A díj célja, hogy a kiemelkedő projektek és kezdeményezések méltatásával hozzájáruljon a szakmai képzés színvonalának emeléséhez és társadalmi megbecslésének fokozásához. Egyúttal ösztönözni a vállalatokat, hogy vállaljanak nagyobb szerepet a szakképzésben. A díjra pályázhatnak cégek, vállaltok, iskolák, civil szervezetek és magánszemélyek.
A díjat három kategóriában ítélték oda:
- „Motiváció”- a szakképzés társadalmi elismertségét szolgálja
- „Innováció”- a szakképzés különböző szereplőinek együttműködése a hatékonyság érdekében
- „Kooperáció”- új módszerekkel, eszközökkel, eljárásokkal gazdagítja a szakképzést
A Győri Műszaki SZC Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma a „Motiváció” kategóriában a „Challenging Learning” projektjével nyerte el a kamara által adományozott Szakképzési Díjat 2018-ban. A robotika projekt alapú tanulás, vagy legalábbis kihíváson alapuló tanulás, mely közelebb viszi a diákokhoz a tudományt, a technikát. A kihívások, feladatok több utat engednek a sikerhez, a megoldáshoz. A versenyek erre kiváló alkalmat biztosítanak.
A projekt legfontosabb jellemzői:
- szakképzést szeretnénk közelebb hozni a diákokhoz
- pályaorientációs tevékenység, a beiskolázás eredményességének fokozása
- diákjaink sajátítsák el a 21. századi készségeket, technikákat
- a tanulók digitális kompetenciájának javítása
- STEM oktatás iránti elkötelezettség tudatosítása
- additív megmunkálás lehetőségeinek fejlesztése
Nem titkolt szándékunk az intézményünkben oktatott szakmák népszerűsítése a pályaválasztás előtt álló általános iskolás korosztálynak, a projekteken, kutatási prezentációkon keresztül.
A díjnyertes projektet Pölöskei Gáborné Szakképzésért és felnőttképzésért felelős Helyettes államtitkár mutatta be. A díjat Varga Mihály Nemzetgazdasági Miniszter adta át.
A 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 14. § (3) szerint a Szakképzési Hídprogramban közreműködő intézményeket a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter (valamint – az általuk fenntartott szakképző iskolák tekintetében – az agrárpolitikáért felelős miniszter) jelöli ki.
A szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter a Szakképzési Hídprogramot a 2018/19. tanévben megvalósító intézményeket az alábbiak szerint jelöli ki:
Elsöprő győzelem a középiskolai kézilabda világbajnokságon! Akadályt nem ismerve meneteltek a Győri Műszaki SZC Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakgimnáziuma és Szakiskolája akadémista növendékei a 2018. február 21. és 2018. március 1. között Dohában zajló középiskolai kézilabda világbajnokságon – egészen a döntőig!
Részletek: http://www.gyorietokc.hu/hu/hirek/hir/5898
A 2018-as Szakmák Éjszakája központi rendezvényének a Debreceni Szakképzési Centrum adott otthont. A 11 tagintézmény, valamint a csatlakozó vállalkozások által kínált szakmák kipróbálására és bemutatására, egy külső helyszínre tervezett sétáló övezetben várták a látogatókat összesen 65 féle programmal. A rendezvényt Pölöskei Gáborné a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára, valamint Komolay Szabolcs alpolgármester úr nyitották meg.
Debrecenben a Szakmák Éjszakáját megelőzte a Visegrádi országok (V4) Digitális Szakképzési Konferenciája melyet a Nemzetgazdasági Minisztérium közreműködésével szervezett meg a Szakképzési Centrum a Kölcsey Központban. A konferencia résztvevői megismerkedhettek a debreceni jó gyakorlatok mellett a Visegrádi négyek szakértőinek előadásában a külföldi digitális szakképzési tapasztalatokkal is.
A Szakmák Éjszakájának budapesti kiemelt rendezvénye a CONSTRUMA 2018 kiállítással egybekötött Szakmalandia elnevezésű program volt, a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum szervezésében.
A legtöbb látogatót, több mint 3500 érdeklődőt az Egri Szakképzési Centrum fogadta, valamint a Centrumok több mint felében nőtt az érdeklődés a korábbi évekhez képest is.
Az idei évben 167 településen, 456 intézményben, összesen 4581 program várták a látogatókat izgalmas, szórakoztató szakmakipróbáló és szakmanépszerűsítő programokkal.
A legtöbb látogatót fogadó szakképzési centrumok az idei évben:
- Egri Szakképzési Centrum: 3576 látogató
- Budapesti Komplex Szakképzési Centrum: 3500 látogató
- Székesfehérvári Szakképzési Centrum: 3380 látogató
A korábbi évek tapasztalatai alapján idén számos napközbeni kísérő programmal is várták az érdeklődőket. Szeged, Székesfehérvár és Berettyóújfalu centrumai a települések közterületein flashmob-bal hívták fel a figyelmet a programokra. További újdonságként idén különleges helyszínek is csatlakoztak a rendezvényhez, hotelek és kórházak is megnyitották kapuikat a látogatók felé. A mórahalmi Colosseum Hotel (Szegedi SZC), a sárospataki Hotel Bodrog Wellness (Szerencsi SZC), a pécsi Hotel Palatinus Center (Pécsi SZC), és a Danubius Hotel Flamenco is (Budapesti Vendéglátóipari és Humán SZC) csatlakozott a rendezvényhez. Idén 3 kórház szervezett programokat: önállóan a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ és a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, a Dunaújvárosi SZC-vel együttműködve a Szent Pantaleon Kórház és Rendelőintézet.
A 2018. évi látogatói részvétel bebizonyította a programsorozat sikerességét, a szakma-népszerűsítés eredménye várhatóan a tanulói létszámokban is megmutatkozik az elkövetkezendő években.
A felhívás célja, hogy a munkavállalók munkahelyi készségeinek és kompetenciáinak javítása révén növekedjen a vállalkozások versenyképessége. További cél, hogy ösztönözzük a munkáltatókat foglalkoztatottjaik, beszállítóik, valamint a kapcsolt vállalkozások foglalkoztatásában álló munkavállalóik tudásának folyamatos fejlesztésére, valamint a munkaerő-tartalékot jelentő célcsoportok, tehát az álláskeresők, a közfoglalkoztatottak, az inaktív személyek képzésbe vonásával a munkaerőhiány vállalati szintű kezelésére. A felhívás lehetőséget biztosít arra, hogy a naprakész képzési kínálat bővítése érdekében Vállalati Képző Központok rendszere kerüljön kialakításra a gazdasági igényeknek megfelelően.
A projekthez kapcsolódóan a GINOP-6.1.7-17 azonosító számú a „Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok és nagyvállalatok munkavállalói számára indított képzések szakmai támogató programja” című felhívás keretében a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal látja el a Képzési tervek minőségbiztosítási és foglalkoztatási szempontú értékelését, valamint az ehhez kapcsolódó tanúsítvány kiállítását, amely a GINOP-6.1.8-17 jelű felhívásra vonatkozó támogatási kérelem benyújtásának feltétele.
A GINOP-6.1.8-17 azonosító számú a „Vállalati Képző Központok rendszerének kialakítása és működtetése” című felhíváshoz kapcsolódó Képzési terv Előminősítési rendszere az alábbi linken érhető el: https://ginop617.nive.hu.
A szakmaszerkezeti döntésről
A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény (a továbbiakban: Szt.) 84. §-a értelmében a Kormány hozza meg a megyei fejlesztési és képzési bizottságok (a továbbiakban: mfkb-k) és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által tett javaslatokon alapuló szakmaszerkezeti döntést fenntartókra lebontva. A döntés betartása feltétele a teljes állami támogatásnak.
A döntésben foglaltak a rendszer valamennyi résztvevőjére egyaránt vonatkoznak és kötelező érvényűek mindenkire, aki állami támogatást kíván igénybe venni szakképzési feladatai ellátásához. A döntésben foglaltak megszegése jogosulatlan igénylésnek minősül és szankcionálható.
A korábbi éveknek megfelelően a 2019/2020. tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntés is – megyékre, fővárosra és fenntartókra lebontva – tartalmazza valamennyi államilag támogatott iskolai rendszerű szakképzést, azaz a szakképesítéseket és a 9. évfolyamos szakgimnáziumi beiskolázás tekintetében az ágazatokat és a szakközépiskolában folyó érettségi vizsgára felkészítő kétéves képzést.
A korábbi évekhez képest változásként jelenik meg, hogy a 2019/2020. tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntés előkészítésének első lépéseként az mfkb-k és az EMMI csupán két támogatási kategóriára tette meg javaslatát mégpedig, a korlátozottan támogatott (K) és a nem támogatott (N) kategóriára.
A szakmaszerkezeti döntés létrehozása során a korlátozottan támogatott kategória esetén meghatározásra kerülnek megyénként és fenntartónként az állami költségvetési hozzájárulásba részesíthető keretszámok, azonban ezek kialakításához, az igények maximális kezelése érdekében, a fenntartóknak mindegyik említett kategóriában lehetősége van az indítani kívánt képzések tekintetében vállalásaikat jelezni.
Tovább: https://www.nive.hu/mfkb2018/
2018. április 13-án ismét kinyitják kapuikat a szakképző intézmények és vállalkozások: harmadszor is megrendezésre kerül a legnagyobb magyar pályaorientációs rendezvény, a Szakmák Éjszakája!
A 2018. január 25-i munkamegbeszéléssel hivatalosan is megkezdődött a Szakmák Éjszakája 2018. rendezvény előkészítése.
A rendezvény időpontja: 2018. április 13., 18 és 22 óra között. A programhoz szabadon csatlakozhat minden iskola vagy vállalkozás, határokon innen és túl, amennyiben 2018. február 23-ig a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen jelzik részvételi szándékukat.
A Szakmák Éjszakája az egyetlen olyan rendezvény az országban, amely külön, a felnőttek részére szóló programokkal is várja a látogatókat, lehetőséget biztosítva ezzel arra, hogy kortól függetlenül mindenki megtalálhassa a leginkább hozzáillő szakmát.
Az Európai Szakképzési Héten, melyet az Európai Bizottság 2017-ben második alkalommal hirdetett meg, ismét Magyarország bizonyult a legaktívabb országnak: 420 programot fogadott be Magyarországról az EU. A legtöbb, 31 akkreditált programmal a Nyíregyházi Szakképzési Centrum rendelkezett – ha önálló országnak minősülne, akkor az 52 ország közül a 12. legaktívabb lett volna.
Az Európai Szakképzési Hetet az Európai Bizottság hirdette meg 2016-ban abból a célból, hogy az Európa-szerte megrendezésre kerülő helyi, regionális és nemzeti rendezvények révén vonzóbbá tegye a színvonalas szakismereteket biztosító és minőségi munkahelyek betöltését lehetővé tévő szakoktatást és szakképzést.
Magyarország a kezdetek óta a legaktívabb ország: míg 2016-ban 127 befogadott programmal rendelkeztünk az európai szinten akkreditált 950 programból, megelőzve Spanyolországot (126) és Horvátországot (90), addig 2017-ben az 1585 befogadott programból 420 valósult meg határainkon belül, ezzel jelentősen megelőztük Spanyolországot (149) és Lengyelországot (141).
Az első programokat Magyarországról 2017. augusztus 1-én fogadták be, s egy hét kivételével, ettől kezdve mindig hazánk rendelkezett a legtöbb akkreditált programmal:
A programokat a Szakképzési Centrumok, a Földművelésügyi Minisztérium iskolái, a Kormányhivatalok és egyéb szervezetek nyújtották be. Az akkreditált programok száma fenntartók szerint:
- NSZFH: 353
- Kormányhivatalok: 42
- FM: 8
- egyéb szervezet: 17
A legtöbb, 31 akkreditált programmal a Nyíregyházi Szakképzési Centrum rendelkezett – ha önálló országnak minősülne, akkor az 52 ország közül a 12. legaktívabb lett volna.
Magyarországon a legtöbb befogadott programmal rendelkező iskola címén 7-7 programmal a Szolnoki Szolgáltatási SZC Ruhaipari Középiskolája, Általános Iskolája és Kollégiuma és a Szolnoki Szolgáltatási SZC Sipos Orbán Szakképző Iskolája és Kollégiuma osztoznak.
A programok közül ki kell emelni a tematikus rendezvényeket, a „Mi a pálya? Műszaki pályaválasztó fesztivál”-t és a „Építsd a jövőd! Építőipari szakmai találkozó”-t.
Az Európai Szakképzési Hét 2017 szeptembere és decembere között zajlott, a kiemelt időszaka november 20-24 közé esett. A kiemelt hét magyarországi rendezvényeit Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter úr nyitotta meg a Budapesti Vendéglátóipari és Humán SZC Raoul Wallenberg Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája új épületének átadásával.
https://www.youtube.com/watch?v=RhPAWCO4RWw
Az utolsó magyarországi programra 2018. december 21-én került sor a Gyulai SZC Dévaványai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumában, „Szakképzési Ki Mit Tud kiállítás és pályaorientációs nap decemberben” címmel.
A képek a Gyulai SZC Dévaványai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumának „Szakképzési Ki Mit Tud kiállítás és pályaorientációs nap decemberben” című programján készültek
Az Európai Szakképzési Hét keretében hatékony együttműködés alakult ki a magyarországi szakképzés szereplői között, melynek keretében a korábban felsorolt szervezeteken kívül az Európai Munkáltatói Napok programjai is felkerültek a https://szakkepzesihet.hu/ magyar nyelvű honlapra.
Külön öröme a magyar szakképzésnek, hogy egy magyar diákot, Dőri Kornélt is meghívtak a központi rendezvényre Brüsszelbe, és az ő beszámolója is bekerült azon három írás közé (https://ec.europa.eu/social/vocational-skills-week/inspiring-insights-students-eu-vocational-skills-week-2017_en), melyeket az EU közreadott a rendezvényről, a cikket pedig Dőri Kornél fotójával illusztrálták.
A diákokkal készült interjú itt tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=iX90NF3U1kc
A magyar szakképzés - azzal, hogy immár másodszor lett Magyarország a legaktívabb állam az Európai Szakképzési Héten, - történelmi sikert ért el, amiért köszönet illeti valamennyi kollégát, akik az elmúlt fél évben ezen a rendezvénysorozaton dolgoztak a szakképző intézményekben.
12. oldal / 24