headerA negyedik ipari forradalom átstrukturálja a munkaerőpiacot, folyamatosan új szakmák jönnek létre, ezért most az egyik legfontosabb feladat, hogy a szakképzés rendszerét a változásoknak megfelelően átalakítsák, megújítsák – mondta el Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az Európai Szakképzési Hét zárórendezvényén. Tovább »


A negyedik ipari forradalom átstrukturálja a munkaerőpiacot, folyamatosan új szakmák jönnek létre, ezért most az egyik legfontosabb feladat, hogy a szakképzés rendszerét a változásoknak megfelelően átalakítsák, megújítsák – mondta el Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az Európai Szakképzési Hét zárórendezvényén.

Palkovics LaszloAz Európai Szakképzési Hét kiemelt időszakának zárórendezvénye az elmúlt évek hagyományát követve a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum adott helyszínt 2018. november 13-án. Palkovics László köszöntőjében hangsúlyozta, hogy kiemelt cél az intézmények, iskolák infrastruktúrájának megújítása, valamint a szaktanárok, a pedagógusok munkafeltételeinek javítása. Mint mondta, a szakképzésben résztvevő tanulók közül már ma is minden harmadik diák vállalatoknál szerez gyakorlati tapasztalatot. Ehhez kapcsolódva a tárca célja a képzési rendszer további egyértelműsítése.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az Euroskills verseny fontosságát emelte ki, hiszen a kontinensen a szakképzéshez kapcsolódóan ekkora megmérettetés még nem volt. Nyolcvanhatezer látogató vett részt a versenyen, akiknek nagy része még pályaválasztás előtt állk. A magyar versenyzők három arany-, három ezüst-, és három bronzérmet szereztek, s emellett nyolc kiválósági érmet tudhat magáénak a magyar csapat. Ennek köszönhetően az országok ranglistáján hazánk a negyedik helyen végzett. Azok a partnercégek, amelyek együttműködnek a tárcával a duális oktatási rendszerben, több milliárd forinttal támogatták a rendezvényt. A cégekkel való együttműködést és együttgondolkodást szervezeti formában a 19 megalakult Ágazati Készség Tanács valósítja meg. „Hinnünk kell abban, hogy az Ágazati Készség Tanácsok új fejezetet nyithatnak a magyar szakképzésben” – mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a zárórendezvényen.

Poloskei GaborneA szakképzés erősítése a tárca kiemelt céljai között szerepel – hívta fel a hallgatóság figyelmét Pölöskei Gáborné szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár. Felszólalásában hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a duális képzésben a gazdasági szereplőkkel együtt oktatják a diákokat. Ebben a folyamatban további távlatokat nyithat a Digitális Alkotó Műhelyek létrehozása a szakképzési centrumokban– értékelte a helyettes államtitkár.

Suha GyorgySuha György miniszteri biztos, rendkívüli és meghatalmazott nagykövet a Külgazdasági és Külügyminisztérium képviseletében aszakképzési hét proegramjaihoz és résztvevőihez kapcsolódó adatokat ismertetve elmondta, hogy az Európai Szakképzési Héten csaknem ezerhatszáz programot tartottak a kontinens országaiban, s ezek közel negyedét Magyarországon szervezték meg. Ez is azt igazolja, hogy a magyar szakképzés bizonyított, és ismét előkelő helyet foglal el a világtérképen. A Külügyminisztérium erre alapozva támogatja egy, a szakképzésre vonatkozó ösztöndíjrendszer kialakítását – mondta Suha György.

Magyar ZitaA Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal szakmai főigazgató helyettese Magyar Zita előadásában a lezárult Európai Szakképzési Hét kiemelt hetéhez kapcsolódó eredményeket sorolta. Az országos tematikus rendezvények például – mint a Mi a pálya? vagy az Építsd a jövőd! – pályaválasztó diákok ezreit mozgatták meg. A kiemelt hét egészét tekintve is hagyományosan az élen járunk: harmadik éve Magyarország adja a legtöbb akkreditált programot. „Fontos feladatunk ugyanakkor a szakképzésbe bevont fiatalok megtartása, értékes szakemberré képzése” – hangsúlyozta a szakmai főigazgató helyettes. A sikeres szakmatanulásra számos lehetőséget kínálnak a Szakképzési Centrumok, mely utak sokféleképpen variálhatók. Magyar Zita szerint a rugalmas szakképzésen túl a lényeg változatlan: az országnak magasan képzett, dolgozni tudó, munkába állni akaró szakemberekre van szüksége és ezt a szükséget a szakképzés képes kielégíteni.

A rendezvényen Molnárné Rénes Éva az intézmény főigazgatója által vetített kisfilm bemutatta, hol tartana a világ ha nem lenne szakképzés, nem lennének szakemberek, akik hétköznapjainkban is mindenhol ott vannak.

 

NSZFH Kommunikáció