A Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum és tagintézményei, valamint a HTTP Alapítvány megállapodása keretében az Alapítvány 3 db Cisco Webex Board eszközt bocsát a Centrum rendelkezésére. Az egy évre szóló megállapodás alatt lehetőség nyílik megvizsgálni, a hazai szakképzésben hogyan lehet alkalmazni az együttműködéses technológiákat és a világ egyik legmodernebb együttműködési platformját.
Pölöskei Gáborné szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár az ünnepélyes átadón kiemelte: „A gazdaság szereplőinek jelzése alapján fontos feladat, miképpen segítse a szakoktatás a hálózatos gondolkodást, az együttműködést, kreativitást, a feladatok közös végrehajtását.”

IMG 20180918_091226

Dr. Molnárné Rénes Éva a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum főigazgatója elmondta: „A Cisco Webex Board bevezetése módszertanilag is innovatív kezdeményezés, mert ez az eszköz támogatja a csoportos kutató és gyűjtőmunkát, felfedező tanulásra ösztönöz és elősegíti a duális képzés nem megszokott formáit. A tanulók a legmodernebb kommunikációs formák segítségével tanulhatnak egyidőben, de térben saját iskolájukban, egy oktatóval, interaktívan.”

A Centrum érintett tagintézményei a Bláthy Ottó Títusz Informatikai Szakgimnázium, a Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakgimnázium, és az Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakgimnázium és Szakközépiskola is részt vesz a programban.

IMG 20180918_101627

A teszt-periódus során a szakképzés modernizálása jegyében a közös foglalkozások szervezését összehangolják az órarendekkel. Ennek köszönhetően a szakmai előadásokra a többi iskolából, tantermekből is becsatlakozhatnak a tanulók, azaz egy „tanóra” keretében a digitális technikával egyszerre több helyszínről vehetnek részt a diákok a képzésben.. Az eszköz komoly fejlődést hozhat az oktatáson belüli kommunikációban, hiszen a digitális platform lehetőséget ad a valós idejű kommunikációra úgy a diákok, mint a tanárok és a diákok között, például chat formájában. A tanulók kipróbálhatják, a digitális tananyagfejlesztést, készíthetnek videókat, amelyeket megoszthatnak egymással. Kiemelt szerephez juthat a csapatmunka, amely a munkaerőpiacon végzett kutatások alapján, mint elvárt alapkészségként fogalmazódott meg a munkaadók részéről. A projekt alapon szerveződő tanulói csoportok a legmodernebb kommunikációs formák segítségével dolgozhatnak: üzenetküldés, hang- és videohívás és a whiteboard funkció segítségével minden résztvevő egyidőben hozzáférhet és szerkeszthet anyagokat. Tervezik továbbá, hogy az iskolák versenyt is kiírnak a diákok számára, hogy különböző alkalmazásokat fejlesszenek a Cisco Webex Board-ra.

A jövő lehetőségeként fogalmazódott meg, hogy a bemutatásra került platform a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum pilotprogramjaként az ország többi iskolájába is eljuthasson. webex-kep

NSZFH Kommunikáció