Megalakult a Szakképzési Innovációs Tanács


Megtartotta alakuló ülését az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezésére létrejött Szakképzési Innovációs Tanács. A testület legfőbb célja, hogy rendszeres fórumot biztosítson az érdemi párbeszédhez a kormányzat és a szakképzési rendszer meghatározó szereplői között.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter előadásában kifejtette: az Innovációs és Technológiai Minisztérium számára kiemelten fontos, hogy a középfokú szakképzési és felnőttképzési rendszer minden meghatározó szereplője részt vegyen a jövőbeli fejlesztési irányok meghatározásában. A minisztérium ezért kezdeményezte a Szakképzési Innovációs Tanács létrehozását. „A negyedik ipari forradalom stratégiai kihívást jelent a szakképzés számára is, de ha okosan használjuk az új technológiák nyújtotta lehetőségeket, képesek leszünk kiszolgálni a 21. századi munkaerőpiaci igényeket is” - hangsúlyozta a miniszter

Pölöskei Gáborné szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár a szakképzési terület egészét átfogó közös gondolkodásra kérte fel a tanács tagjait. A szakterület tervei között szerepel az infrastrukturális fejlesztéseken túl a szakképzési és felnőttképzési rendszer tartalmi felülvizsgálata, amiben számítanak a társintézmények és vállalatok tevékeny közreműködésére is. A helyettes államtitkár rendszeresen ülésező munkacsoportok megalakítására tett javaslatot, amelyek feladata a fejlesztési elképzelések részletes kidolgozása lesz.

 

20180907 BGA_0304

 

A Szakképzési Innovációs Tanács tagjai a kormányzati oldal mellett a kamarák, nagyvállalatok, szakszervezetek, érdekképviseleti szervek, oktatási szervezetek, intézményfenntartók és tanulói képviseletek delegáltjai. A tematikus munkacsoportok még szeptemberben megalakulnak, a Szakképzési Innovációs Tanács legközelebb október közepén ülésezik.

Forrás: kormany.hu

SSL tanusítvány

Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal
H-1089 Budapest, Kálvária tér 7.