Az Európai Szakképzési Hetet (European Vocational Skills Week) az Európai Bizottság hirdette meg abból a célból, hogy az Európa-szerte megrendezésre kerülő helyi, regionális és nemzeti rendezvények révén vonzóbbá tegye a színvonalas szakismereteket biztosító és minőségi munkahelyek betöltését lehetővé tévő szakoktatást és szakképzést. Az Európai Szakképzési Héten részt vevő érdekelődők lehetőséget kapnak arra, hogy megosszák egymással a szakképzés terén elért azon kiemelkedő eredményeiket, innovatív oktatási gyakorlataikat és sikeres szakmai programjaikat, amelyek ösztönözik a gyakornoki képzést, a munkahelyi tanulást, a továbbképzést, az átképzést, valamint a vállalatok és az oktatás közötti fenntartható együttműködést.

Az Európai Szakképzési Hét alkalmas arra, hogy nyitott rendezvényekkel a szakképzésben érintett szervezetek megszólítsák a szélesebb közönséget, népszerűsítve a szakmákat és a szakképzést. A rendezvényekre minden év szeptember 1. és december 31. között kerül sor, azonban az Európai Bizottság minden évben meghatároz egy kiemelt hetet is (idén november 5-9. között), amikor kiemelt központi rendezvényeket is tartanak. A rendezvény magyarországi honlapja (https://szakkepzesihet.hu/) helyt ad minden olyan pályaorientációs és pályaválasztási rendezvénynek, melyet az őszi-decemberi időszakban tartanak és benyújtottak regisztrálásra az EU felé, így a szülőknek és a pedagógusoknak is elsődleges információforrás.

Amennyiben szeretné regisztrálni iskolája vagy vállalkozása programját az Európai Szakképzési Hétre, ezt megteheti az EU honlapján, vagy csatlakozási szándékát az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen is jelezheti.