Egy új törekvésről, a Vállalati Képző Központok létrehozásának ösztönzéséről is beszámolt Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára azon az információs napon, amelyet kedden tartottak a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában.

A helyettes államtitkár az előadás után rövid interjút adott lapunknak. Ekkor elmondta, hogy jelen pillanatban – jellemzően a nagyvállalatoknál – csak a saját dolgozók képzését szolgáló központok működnek. A tárca törekvése, hogy ezeket első lépcsőben a beszállítói kört alkotó kkv-k, valamint a duális szakképzés felé is kinyissák. A cél tehát a meglevő képzési kapacitás kihasználása. Ezen célt szolgálja egyébként az a GINOP-os pályázat is, amelyet részletesen is megismerhettek az információs napon a résztvevők.

Korábban a cégek a csarnokot bővítették, új gyártósort állítottak be, további munkaerőt alkalmaztak. Az extenzív szakaszt intenzív szakasznak kell felváltania, s innentől a meglevő kapacitások hatékonyságát kell növelni – fejtette ki a tudósítóval beszélgetve Pölöskei Gáborné. Ehhez a korábbitól eltérő gondolkodás és rugalmasabb szabályozás szükséges. Az utóbbi feltétel részben már megvalósult – húzta alá a helyettes államtitkár.

Poloskeine-feol-foto

Pölöskei Gáborné a szak- és felnőttképzés előtt álló kihívásokról szólva előadásában elmondta: a Z generáció tagjai­nak 65 százaléka olyan foglalkozást űz majd, ami még nem is létezik. Öt év alatt is számottevően megváltoznak az elvárások: felértékelődnek például az emberi együttműködéssel kapcsolatos készségek. Fontossá válik például a kreatív gondolkodás, a csapatmunka, az érzelmi intelligencia, a kognitív rugalmasság. A képzésben mindinkább felértékelődik a munkáltatók szerepe – mondta el a helyettes államtitkár, aki hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az iskolai szakoktatásra is szükség van, s a tanműhelyeket alkalmassá kell tenni a korszerű technológiák befogadására. Keresletvezérelt oktatásra van szükség, s mivel az ismeretek egyre gyorsabban bővülnek, ez élethosszig tartó tanulással jár.

A magyar munkáltatóknak csak kétharmada elégedett a munkásai szakképzettségével, ugyanakkor – különösen a kkv szektorban – alacsony azon cégek száma, akik képzik a saját munkavállalóikat – derült ki az előadásból.

Azt már Danajka Noémi, a Pénzügyminisztérium osztályvezetője mondta el, hogy milliárdok állnak rendelkezésre a GINOP pályázatok révén arra, hogy támogassák a munkavállalók képzését a nagyvállalatoknál, illetve a kkv-knál. További milliárdok szolgálják – magasabb összegű támogatások mellett – a Vállalati Képző Központok létrehozását. A támogatás elnyerésének feltételei között több új elem is van, ilyen például az, amelyik az alacsonyabb végzettségűek bevonását célozza a képzésbe.

forrás: feol.hu