A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal a nyár folyamán szakmai műhelymunkákat szervezett a kerettantervi módosításokhoz kapcsolódóan. A műhelymunkák célja volt, hogy segítséget nyújtsanak az intézmények igazgatói és igazgatóhelyettesei számára a pedagógiai programok módosításának elkészítéséhez, a 2018/2019. tanév szakmai előkészítéséhez.

szakmai-muhelymunkak-az-NSZFH-szervezeseben-2018-2A nyári időszakban megrendezett workshopokra az ország 44 Szakképzési Centrumának, mind a 380 tagintézményből jelentkeztek pedagógusok. Az összesen hat alkalomból álló sorozat utolsó napján a nem állami intézményfenntartók számára tartottak műhelymunkát.
Ezen először Pölöskei Gáborné helyettes államtitkár asszony tartott tájékoztatást a 2019/20. tanévet érintő szakképzési megállapodások megkötésével kapcsolatos változásokról. Tovább »


A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal a nyár folyamán szakmai műhelymunkákat szervezett a kerettantervi módosításokhoz kapcsolódóan. A műhelymunkák célja volt, hogy segítséget nyújtsanak az intézmények igazgatói és igazgatóhelyettesei számára a pedagógiai programok módosításának elkészítéséhez, a 2018/2019. tanév szakmai előkészítéséhez.

szakmai-muhelymunkak-az-NSZFH-szervezeseben-2018-1

A nyári időszakban megrendezett workshopokra az ország 44 Szakképzési Centrumának, mind a 380 tagintézményből jelentkeztek pedagógusok. Az összesen hat alkalomból álló sorozat utolsó napján a nem állami intézményfenntartók számára tartottak műhelymunkát. Ezen először Pölöskei Gáborné helyettes államtitkár asszony tartott tájékoztatást a 2019/20. tanévet érintő szakképzési megállapodások megkötésével kapcsolatos változásokról. Az összesen mintegy 500 szakember részvételével megrendezett programon Magyar Zita szakmai főigazgató-helyettes és Dömötör Csaba főosztályvezető tájékoztatója mellett szakmai kérdések feltevésére is lehetőség nyílt. Ezek megválaszolásában Dr. Hafiek Andrea, az ITM Szak- és Felnőttképzési Szabályozási főosztályvezetője, valamint az NSZFH témában érintett vezetőinyújtottak segítséget.

A programsorozat elsődleges célja a jogszabályi változások megismertetése az érintett szakemberekkel, valamint segítségnyújtás a tagintézmények pedagógiai programjainak fejlesztéséhez az új jogszabályok alapján. A hat alkalomból álló rendezvénysorozat műhelymunkája során az elméleti felkészítés mellett gyakorlati tanácsokat is kaptak a résztvevők, többek között a tantárgyfelosztásokkal, szervezési és stratégiai kérdésekkel kapcsolatban.

szakmai-muhelymunkak-az-NSZFH-szervezeseben-2018-2A jogszabályi változások lehetőséget adnak a szakgimnáziumok számára, hogy rugalmas, az adott ágazathoz igazodó tanulási utakat alakítsanak ki a tanulók részére. Fontos célkitűzés, hogy a szakgimnáziumi tanulók – vállalatok által elvárt – szakmai kompetenciái fejlődjenek, az ágazati szakmai érettségi vizsgán jól teljesítsenek és a megfelelő tudással rendelkezzenek a munkába álláshoz, vagy a felsőoktatásba történő belépéshez. Az iskolák lehetőséget kaptak olyan ágazati szakmai készségeket erősítő tartalmak átadásához, amelyek hozzájárulnak a szakgimnáziumi tanulók munkaerőpiaci keresettségének növeléséhez.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) háttérintézményeként az NSZFH kiemelt figyelmet fordít a Szakképzési Centrumok intézményeinek folyamatos szakmai fejlesztésére.
A program interaktív munkaformája lehetővé tette a résztvevők számára, hogy új szakmai információkkal és az intézmények közötti tapasztalatcserével kezdhessék majd a 2018/2019. tanévet.






NSZFH Kommunikáció