„A 21. század a nők évszázada”

Országosan 4 helyszín, több száz pályaválasztás előtt álló lány, számos kiállító és támogató vállalat, valamint négy, felejthetetlen élményeket nyújtó nap. Így zárult a Techcsajok2018 rendezvénysorozat, melyet idén második alkalommal rendezett meg a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara.

A rendezvény célja, hogy pályaválasztás előtt álló lányok számára népszerűsítse a műszaki, természettudományos és informatikai szakokat, tanulmányokat, valamint munkákat. Ezáltal hozzájárul a szakemberhiány csökkentéséhez, valamint a nemek ezen területeken való egyenlőtlen arányának mérsékléséhez.

Szujó Zoltán a rendezvény moderátora kiemelte: „az élményalapú oktatás elengedhetetlen fontosságú a tizenéves korosztály számára és ez a rendezvény remek lehetőség arra, hogy a természettudományos és informatikai szakterületek legfontosabb részeit interaktív módon, kísérletek segítségével ismerhessék meg, próbálhassák ki.” Hangsúlyozta, a Techcsajok rendezvény olyan célcsoportot igyekszik elérni, amelynek tagjai nem feltétlenül találkoznak ezen szakterületekkel, így a fesztivál pályaorientációs funkciója kiemelkedő.

A rendezvénysorozat budapesti állomásán Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az ünnepélyes megnyitón arról beszélt, hogy a „21. század a nők évszázada”, ahol az a cél, hogy a női lét ne legyen akadálya a szabad pályaválasztásnak. Nemre való tekintet nélkül mindenki választhasson és vállalhasson szabadon szakmát.

Dr. Marie-Theres Thiell, az ELMŰ-ÉMÁSZ elnöke megerősítette, hogy „ez a nők évszázada, ahol fontos, hogy a két nem ne harcoljon, hanem támogassa egymást.” Beszédének zárógondolatában kiemelte, „ma már nincs lehetetlen a fiatalok előtt.”

Lévai Anikó videó üzenetben köszöntötte a látogatókat arra bíztatva őket, hogy ne féljenek a technikától, hanem tanuljanak meg a mai technikai adottságok és környezet mellett élni, mert az segítheti az életüket.

A rendezvényen számos olyan vállalat is részt vett, amely duális képzési programmal, valamint tanulószerződéssel támogatja a diákokat. Színes programok segítségével női munkavállalóik játékos formában ismertették meg a diákokkal munkájuk érdekességeit, valamint a szakképzésben tanulók számára a lehetséges karrier utakat, potenciális munkalehetőségeket.

Az ELMŰ-ÉMÁSZ standjánál a résztvevők három különböző feladat segítségével nyerhettek bepillantást a szakma rejtelmeibe. Többek között megtudhatták, hogy mennyi energia kell egy palacsinta elkészítéséhez, ugyanis a nutellás palacsintájuk elkészítéséhez szükséges árammennyiségét egy bicikli segítségével ők maguk termelték meg. A standnál hangsúlyozták: büszkék arra, hogy technikai területen is vannak női vezetőik. Kiemelték, hogy a női kreativitás, a női kompetenciák megléte ezeken a területeken is létfontosságú. A cég két női munkavállalója is részt vett a megnyitót követő kerekasztal beszélgetésen, élő példaként arra, hogy a nőknek is van helyük technikai, műszaki pályákon.

A Henkel Magyarország Kft. standjánál a látogatók hajfestés és hajszínezés segítségével interaktív, tapasztalati módon tanulhattak a színelméletről a vállalat női vegyészmérnökeitől, akik emellett saját, személyes pályaválasztási motivációikról is meséltek. A rövid program alatt bemutatták a vegyész szakma különböző munkaköreit, irányait.

A rendezvény nagyszerű lehetőség volt arra, hogy a jövő női munkavállalói megismerkedhessenek új területekkel, pályaorientációs döntéseik meghozatala előtt még több választási opcióval találkozzanak.


NSZFH Kommunikáció