header

Az Európai Szakképzési Héten, melyet az Európai Bizottság 2017-ben második alkalommal hirdetett meg, ismét Magyarország bizonyult a legaktívabb országnak: 420 programot fogadott be Magyarországról az EU. A legtöbb, 31 akkreditált programmal a Nyíregyházi Szakképzési Centrum rendelkezett – ha önálló országnak minősülne, akkor az 52 ország közül a 12. legaktívabb lett volna.

Az Európai Szakképzési Hetet az Európai Bizottság hirdette meg 2016-ban abból a célból, hogy az Európa-szerte megrendezésre kerülő helyi, regionális és nemzeti rendezvények révén vonzóbbá tegye a színvonalas szakismereteket biztosító és minőségi munkahelyek betöltését lehetővé tévő szakoktatást és szakképzést.

Magyarország a kezdetek óta a legaktívabb ország: míg 2016-ban 127 befogadott programmal rendelkeztünk az európai szinten akkreditált 950 programból, megelőzve Spanyolországot (126) és Horvátországot (90), addig 2017-ben az 1585 befogadott programból 420 valósult meg határainkon belül, ezzel jelentősen megelőztük Spanyolországot (149) és Lengyelországot (141).

eu szakképzési hét - terkep

Az első programokat Magyarországról 2017. augusztus 1-én fogadták be, s egy hét kivételével, ettől kezdve mindig hazánk rendelkezett a legtöbb akkreditált programmal:

graf

A programokat a Szakképzési Centrumok, a Földművelésügyi Minisztérium iskolái, a Kormányhivatalok és egyéb szervezetek nyújtották be. Az akkreditált programok száma fenntartók szerint:

  • NSZFH: 353
  • Kormányhivatalok: 42
  • FM: 8
  • egyéb szervezet: 17


A legtöbb, 31 akkreditált programmal a Nyíregyházi Szakképzési Centrum rendelkezett – ha önálló országnak minősülne, akkor az 52 ország közül a 12. legaktívabb lett volna.

Magyarországon a legtöbb befogadott programmal rendelkező iskola címén 7-7 programmal a Szolnoki Szolgáltatási SZC Ruhaipari Középiskolája, Általános Iskolája és Kollégiuma és a Szolnoki Szolgáltatási SZC Sipos Orbán Szakképző Iskolája és Kollégiuma osztoznak.

A programok közül ki kell emelni a tematikus rendezvényeket, a „Mi a pálya? Műszaki pályaválasztó fesztivál”-t és a „Építsd a jövőd! Építőipari szakmai találkozó”-t.

Az Európai Szakképzési Hét 2017 szeptembere és decembere között zajlott, a kiemelt időszaka november 20-24 közé esett. A kiemelt hét magyarországi rendezvényeit Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter úr nyitotta meg a Budapesti Vendéglátóipari és Humán SZC Raoul Wallenberg Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája új épületének átadásával.

https://www.youtube.com/watch?v=RhPAWCO4RWw

Az utolsó magyarországi programra 2018. december 21-én került sor a Gyulai SZC Dévaványai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumában, „Szakképzési Ki Mit Tud kiállítás és pályaorientációs nap decemberben” címmel.

eu szakképzési hét - gyerekek


eu szakképzési hét - gyerekek

A képek a Gyulai SZC Dévaványai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumának „Szakképzési Ki Mit Tud kiállítás és pályaorientációs nap decemberben” című programján készültek

Az Európai Szakképzési Hét keretében hatékony együttműködés alakult ki a magyarországi szakképzés szereplői között, melynek keretében a korábban felsorolt szervezeteken kívül az Európai Munkáltatói Napok programjai is felkerültek a https://szakkepzesihet.hu/ magyar nyelvű honlapra.

Külön öröme a magyar szakképzésnek, hogy egy magyar diákot, Dőri Kornélt is meghívtak a központi rendezvényre Brüsszelbe, és az ő beszámolója is bekerült azon három írás közé (https://ec.europa.eu/social/vocational-skills-week/inspiring-insights-students-eu-vocational-skills-week-2017_en), melyeket az EU közreadott a rendezvényről, a cikket pedig Dőri Kornél fotójával illusztrálták.

robot

A diákokkal készült interjú itt tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=iX90NF3U1kc

A magyar szakképzés - azzal, hogy immár másodszor lett Magyarország a legaktívabb állam az Európai Szakképzési Héten, - történelmi sikert ért el, amiért köszönet illeti valamennyi kollégát, akik az elmúlt fél évben ezen a rendezvénysorozaton dolgoztak a szakképző intézményekben.