Főmenü

GINOP 6.1.2-15 kiemelt projekt

Varga Mihály: tízéves program indult a szakképzési intézmények felújítására

Budapest, 2017. november 20., hétfő (MTI) - Tízéves intézményfejlesztési programot indított az iskolák felújítására a kormány idén, miután a minőségi szakképzés amellett, hogy felkészíti a tanulókat arra, hogy a felgyorsuló világban is megállják a helyüket, azt is jelenti, hogy a huszonegyedik századhoz illő környezetben tanulhassanak - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn a Raoul Wallenberg Szakgimnázium és Szakközépiskola új épületének átadó ünnepségén.

A szakképző intézmények állagmegóvására 10 milliárd forintot különített el a kormány, tette hozzá. A felújítási programmal Magyarország Portugália példáját követi, ahol az összes szakképzési intézmény állagmegújítása megtörtént - hangsúlyozta a miniszter. Varga Mihály a jövő szempontjából fontosnak nevezte a szakképzési rendszer fejlesztését. Azt mondta, a magyar gazdaság jó eredményeit csak akkor lehet megtartani, "ha folyamatosan alkalmazkodunk a gazdaság igényeihez, és újrateremtjük azt a humán tőkét, amely itt végzi a munkáját". A kormány célja bővíteni a szakképzést választók lehetőségeit, dinamizálni és rugalmasabbá tenni a rendszert, megteremteni a digitális kompetencia fejlesztés feltételeit - jegyezte meg a tárcavezető. Varga Mihály az ünnepségen azt is bejelentette, hogy megkezdődött Magyarországon a szakképzés hete, amelynek keretében különféle szakmákkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Ma már az ország lehetőséget biztosít a munkára mindenkinek, aki dolgozni kíván, ehhez azonban szükség volt az elmúlt évek intézkedéseire, amelyeknek köszönhetően Magyarország az unió egyik leggyorsabban fejlődő országa lett, ahol csökkent az államadósság, a munkanélküliség pedig 12 százalékról 4 százalékra esett - fejtette ki Varga Mihály. "Mindez megadja a lehetőséget arra, hogy eredményesebben tudjuk finanszírozni a nyugdíjellátást, az egészségügyet, az oktatást, a közbiztonságot és az ország védelmét" - tette hozzá. Hassay Zsófia VI. kerületi polgármester az átadón úgy fogalmazott, hogy tíz év után végre újra élet van az Alpár Ignác által tervezett épületben. A neves műépítész munkái közül megemlítette a Tőzsdepalotát és a városligeti Vajdahunyad várát. Elmondása szerint Terézvárosban 3500 kereskedelmi egység és 900 vendéglátó hely működik, a vendéglátással és humán szolgáltatással foglalkozó szakiskola tehát "a legjobb helyre került".

« vissza

Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal"Digitális szakadék csökkentése"GINOP-6.1.2-15 1085 Budapest, Baross u. 52.Postacím: Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal GINOP-6.1.2-15 1437 Budapest Pf. 763Telefon: (06-1) 477-5605 E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát.
SSL tanusítvány

Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal
H-1089 Budapest, Kálvária tér 7.