GINOP 6.1.2-15 kiemelt projekt

Idén több mint 150 ezer új háztartást értek el a Magyar Telekom önerős hálózatfejlesztései

Budapest, 2017. július 25., kedd (MTI) - Idén június végéig több mint 150 ezer új háztartást láttak el szélessávú internetkapcsolattal a Magyar Telekom önerőből végrehajtott beruházásai, harmaduk gigabites sebességre képes optikai hozzáférés - közölte a társaság kedden az MTI-vel.

Ismertették, hogy a kivitelezések többek között Törökbálintot, Érsekvadkertet, Kiskunmajsát, Hajdúnánást és Budapest több kerületét érintették. A Magyar Telekom internethálózata idén összesen 270 ezer új háztartást érhet el a saját tőkéből megvalósuló fejlesztéseknek köszönhetően - írták. Közölték azt is, hogy a Baranya megyei Gödrén átadták az első, tisztán uniós forrásból megvalósított szélessávú hálózatukat. Felidézték, hogy 2016-ban - leányvállalataikkal közösen - több mint 12 milliárd forint uniós forrást nyertek a digitális hálózatok országos fejlesztésére kiírt pályázaton a másodpercenként legalább 30 megabit sebességű vezetékes hálózat építésére. Az érintett 46 járás fejlesztendő területein eddig nem volt megfelelő minőségű internetcsatlakozás, a Magyar Telekom a 2018 végéig tartó projektnek köszönhetően közel 600 településen biztosítja a hozzáférést. 2017 első félévében az uniós finanszírozású beruházások tervezési, előkészítési, valamint kezdeti beruházási feladatait végezték el, több mint 120 projektnél elkészültek az engedélyezési tervek is, így már megkezdődött vagy hamarosan megkezdődhet a kivitelezés. A Magyar Telekom őszig tucatnyi kistelepülésen indítja el a szupergyors internetet - áll a közleményben.

Forrás: MTI - 2017. június 28.

« vissza

Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal"Digitális szakadék csökkentése"GINOP-6.1.2-15 1085 Budapest, Baross u. 52.Postacím: Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal GINOP-6.1.2-15 1437 Budapest Pf. 763Telefon: (06-1) 477-5605 E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát.
SSL tanusítvány

Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal
H-1089 Budapest, Kálvária tér 7.