Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprész 2013. évi decentralizált beruházási keretéből nyílt pályázat a szakképzés tárgyi feltételeinek fejlesztésére irányuló beruházások támogatására



2014.09.03


A Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprész 2013. évi decentralizált beruházási keretéből finanszírozandó, a szakképzés tárgyi feltételeinek fejlesztésére irányuló beruházások támogatására vonatkozóan az elszámolás elkészítéséhez az online program az alábbi linken érhető el. A program eléréséhez „Decentralizált pályázati program” hivatkozásra kattintva érhetik el.

 



2014.04.16


Tisztelt Pályázók!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a Nemzeti Foglalkoztatási alap képzési alaprész decentralizált kerete terhére kiírt pályázat eredményével, valamint a támogatási szerződések megkötésével kapcsolatban felmerülő kérdéseikre a 06/30-817-5006-os telefonszámon állunk rendelkezésükre.



2014.04.04


Tisztelt Pályázók!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprész decentralizált kerete terhére kiírt pályázatról a nemzetgazdasági miniszter meghozta döntését. A nyertesek nevét és a megítélt támogatás összegét megyénként a mellékelt táblázat tartalmazza.



2013.11.11


Tisztelt Pályázók!

A mai naptól a pályázati programban megtekinthetik a pályázatuk feldolgozásának aktuális állapotát.

Üdvözöljük,
Nemzeti Munkaügyi Hivatal



2013.10.22


Tisztelt Pályázók!

A pályázatok benyújtási határidejének lejártát követően, 2013. október 17-től a pályázatkitöltő program nem elérhető. A pályázatok feldolgozásának aktuális állapotát bemutató rendszer megnyitásának időpontjára vonatkozó közleményt honlapunkon közzétesszük.

Kérjük, szíveskedjenek honlapunkat figyelemmel kísérni!
Nemzeti Munkaügyi Hivatal



2013.09.18


Tekintettel a pályázat benyújtási határidejére, az e-mailes megkeresések mellett az alábbi telefonszámon is rendelkezésükre állunk: 06/30-817-5820.
A Gyakran ismételt kérdések rovatban a jellemzően előforduló kérdésekre megtalálják a válaszokat.
Tájékoztatjuk továbbá Önöket, hogy az alábbi táblázatban felsorolt szakképesítések esetében is nyújtható be pályázat. Amennyiben e szakképesítések gyakorlati képzését végzik, a kamarai igazoláson (8. melléklet) ezen szakképesítéseknek kell szerepelniük. A pályázati programban az ezen szakképesítésekhez a táblázatban hozzárendelt szakképesítéseket szükséges kiválasztaniuk, így pályázatuk nem minősül formai hibásnak. Ezen szakképesítések tekintetében is érvényes a Pályázati kiírás azon előírása, hogy a beruházási helyszín szerinti megyében pályázható szakképesítésnek kell minősülnie.




2013.09.04


A Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprész 2013. évi decentralizált beruházási keretéből finanszírozandó, a szakképzés tárgyi feltételeinek fejlesztésére irányuló beruházások támogatására vonatkozó pályázat elkészítéséhez az online program az alábbi hivatkozáson keresztül érhető el:


Tájékoztatjuk a tisztelt pályázókat, hogy a pályázat benyújtási határideje 2013. október 16-ra módosul.



2013.08.26


Tisztelt Pályázók!

A pályázat elkészítéséhez az online program a közzétett időpontnál később, várhatóan ezen a héten jelenik meg. A pályázatok benyújtási határideje ezzel összhangban meghosszabbításra kerül. Kérjük folyamatosan figyeljék honlapunkat.
Szíves türelmüket és megértésüket köszönjük.



2013.08.19


A Pályázati kiírás 5. pontjának 1. prioritásában foglalt, az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendeletben foglalt, pályázható szakképesítéseket, továbbá ezen szakképesítéseknek a jogszabályokban egyértelműen megfeleltetett, úgyszintén pályázható szakképesítéseket megyénként az alábbi dokumentumok tartalmazzák. (Amennyiben több szakképesítés került egy szakképesítésnek megfeleltetésre, úgy a könnyebb áttekinthetőség érdekében ez utóbbi szakképesítés annyiszor szerepel a vonatkozó megyei táblázatban, ahány szakképesítésnek megfeleltetésre került.)


A felsőoktatási intézmények az államilag támogatott létszám tekintetében folytatott gyakorlati képzés tárgyi feltételeinek fejlesztésére az alábbi dokumentumban található, a hatályos 289/2005. (XII.22.) Kormányrendeletben meghatározott gyakorlatigényes alapképzési szakokkal pályázhatnak.


A Pályázati kiírás 8., 9., és 10., mellékletét képező igazolásokat az alábbi dokumentumok használatával készíthetik el. Az alábbiakban rendelkezésre bocsátott formanyomtatványok használatával kiállított, kitöltött és cégszerűen aláírt dokumentumokat, valamint a Pályázati kiírás 11. pontjának II., és III. részében előírt csatolandó további dokumentumokat (a III. részben előírt dokumentumokat cégszerűen hitelesített formában) PDF formátumban a pályázati adatlappal együtt elektronikusan is szükséges a pályázati felületre feltölteni.

A pályázatot papír alapon, megfelelő módon összefűzve, a pályázat (a pályázati adatlap és valamennyi melléklet) minden oldalát cégszerű aláírással ellátva postai úton, ajánlott küldeményként 2013. szeptember 10-ig kell megküldeni a Nemzeti Munkaügyi Hivatal 1439 Budapest, Pf. 630. címre.




2013.08.08


A nemzetgazdasági miniszter döntése alapján a Nemzeti Munkaügyi Hivatal pályázatot hirdet szakképző iskolák, felsőoktatási intézmények, szakmai gyakorlati képzést tanulószerződéssel végző szakképzési hozzájárulásra kötelezettek részére a Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprész 2013. évi decentralizált beruházási keretéből finanszírozandó, a szakképzés tárgyi feltételeinek fejlesztésére irányuló beruházások támogatására.

Kapcsolódó dokumentumok:


Tájékoztatjuk a Tisztelt érdeklődőket, hogy a fenti pályázati kiíráshoz kapcsolódó pályázatkitöltő program 2013. augusztus 21-től lesz elérhető.
További felvilágosítás a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen kérhető.



2013.08.07


A nemzetgazdasági miniszter döntése alapján a Nemzeti Munkaügyi Hivatal pályázatot hirdet szakképző iskolák, felsőoktatási intézmények, szakmai gyakorlati képzést tanulószerződéssel végző szakképzési hozzájárulásra kötelezettek részére a Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprész 2013. évi decentralizált beruházási keretéből finanszírozandó, a szakképzés tárgyi feltételeinek fejlesztésére irányuló beruházások támogatására.