Az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) a Nemzetgazdasági Minisztériummal (NGM), a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel (HIPA) és az Emberi Erőforrások Minisztériumával (EMMI) együttműködésben május 4-én ismét megrendezi a harmadik Versenyképes Oktatás konferenciát, hogy az üzleti szféra és a kormányzat döntéshozói, valamint a pedagógusok és a diákok egy asztalhoz ültetésével folytassa a 2015-ben kezdett párbeszédet a munkaerőpiac jelenlegi helyzetéről, a fiatalok elvárásairól és a fejlesztendő területekről. Küldetésünk, hogy e párbeszéddel hozzájáruljunk Magyarország hosszú távú munkaerő-piaci versenyképességének javításához.

Az idei konferencia célja, hogy bemutassa a vállalati legjobb gyakorlatokat a diákoknak, paradigmaváltást ösztönözzön a cégeknél a jövő munkaerőjének megtalálásához, illetve a PwC Magyarország, az Engame Akadémia és az Új Nemzedék Központ kutatásai alapján ismertesse a fiatalokat foglalkoztató legfontosabb kérdéseket.

A plenáris beszélgetések és az előadások után a diákoknak és a céges képviselőknek lehetőségük lesz megismerkedni egymással, továbbá a rendezvényt támogató partnercégek felajánlásából a rendezvényen résztvevő fiatalok közül többen is gyakornoki programba nyerhetnek felvételt.

További információért, és a hivatalos programért kattintson ide!

Az eseményen a részvétel meghívásos. Egyetemista diákok részére a szervezők fenntartanak ingyenes helyeket, a regiszrációhoz és kérdés esetén kérjük forduljon Juhász Zsófiához a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen.

altalanos fejlec_kerettel_20170426