GINOP 6.1.2-15 kiemelt projekt

EU-gazdaság-informatika Uniós bizottság: megkezdődött a regisztráció az ingyenes wifi-hozzáférési pontok létesítésére

Brüsszel, 2018. március 20., kedd, (MTI) - Az Európai Bizottság elindította a WiFi4EU portál működését, ezzel lehetővé vált, hogy az európai települések a portálon keresztül regisztrálhassanak uniós támogatásért, hogy ingyenes wifi-hozzáférési pontokat létesítsenek közterületeiken - közölte Marija Gabriel, a digitálisgazdaságért és társadalomért felelős biztos kedden.

Az uniós biztos elmondta, a bizottság május közepén teszi közzé az első pályázati felhívást az ingyenes WiFi4EU hozzáférési pontok kiépítésére fordítható uniós finanszírozásról. A tájékoztatás szerint az Európai Unió (EU) a WiFi4EU program keretében 15 ezer euró (mintegy 4,6 millió forint) értékű utalványt ad egy-egy önkormányzatnak, hogy a közösségi élet színterein - könyvtárakban, múzeumokban, parkokban, köztereken - internetkapcsolatot tudjanak kiépíteni. A hálózat karbantartásának költségei azonban az önkormányzatot terhelik. Az EU 2020-ig összesen 120 millió eurót nyújt az uniós tagállamok, valamint Norvégia és Izland mintegy 8 ezer településének, hogy ingyenes és nyilvános wifi-szolgáltatásokat biztosító berendezéseket szerezzenek be. Az ugyanazon közösségi térben hasonló jellemzőkkel rendelkező, már létező ingyenes hálózatok mellett tervezett wifi-hozzáférési pontok nem részesülhetnek támogatásban - mondta. A WiFi4EU-hálózatok ingyenesek lesznek, nem lesznek rajtuk reklámok, és használatukért a felhasználóknak nem kell személyes adataikat megadniuk - tette hozzá Marija Gabriel.

Deutsch: Magyarországon a legalacsonyabb az internetezés adója

Budapest, 2018. január 2., kedd (MTI) - Január elseje óta Európában Magyarországon a legalacsonyabb az internetezést terhelő általános forgalmi adó kulcsa, miután a kormány kezdeményezésére a parlament 18-ról 5 százalékra csökkentette azt - hangsúlyozta a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Deutsch Tamás közölte: tavaly év elején 27-ről 18 százalékra csökkent ez a közteher, ezzel 13 hónap alatt mintegy ötödével mérséklődtek az árak. "Nagyon jelentős digitálisrezsi-csökkentést sikerült végrehajtanunk" - jelentette ki. Ahogyan tavaly, úgy idén is "az áfacsökkentés az utolsó fillérig árcsökkentésben fog testet ölteni" - mondta. A miniszterelnöki biztos megjegyezte: 2017-ben, a négyszáznál több hazai internetszolgáltató ellenőrzésekor a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság csupán két kisebb cég esetében észlelte azt, hogy ez nem történt meg. Deutsch Tamás hangsúlyozta: a kormányzat célja az, hogy minden eddiginél gyorsabb, elérhetőbb, olcsóbb és jobb minőségű internetszolgáltatás legyen elérhető a polgárok, vállalkozások számára. Hozzátette, ezt szolgálja, hogy az esztendő végén minden településen legalább egy közintézményben és közterületen lesz elérhető ingyenes szélessávú wifi-szolgáltatás, és hogy az uniós célkitűzésnél két évvel korábban, 2018 decemberére lesz hozzáférhető valamennyi hazai háztartás számára a szupergyors, legalább 30 megabites internetkapcsolat. A miniszterelnöki biztos szólt arról is: a kormányzat által elindított Digitális Jólét Alapcsomag programba bekapcsolódó szolgáltatók azt vállalják, korábbi legolcsóbb csomagjuknál legalább 15 százalékkal alacsonyabb árú megoldást kínálva segítik, hogy azok is internethasználóvá váljanak, akik korábban ezt anyagi okokból nem engedték meg maguknak. Mint mondta, mindezek eredményeként 2018-ban már 80 százalék fölötti, az európai uniós átlagot meghaladó lehet Magyarországon az internetet rendszeresen használók aránya. Deutsch Tamás hangsúlyozta: a tavalyi internetáfa-csökkentés 13-15 milliárd forintot hagyott a polgárok és vállalkozások zsebében, de a fogyasztók számának emelkedése szinten tartotta az internetezéshez kapcsolódó adóbevételeket. A politikus közlése szerint az újabb áfacsökkentés 22-23 milliárd forintos megtakarítást jelent a polgároknak, a vállalkozásoknak, ezzel két év alatt összesen 35-40 milliárd forintos megtakarítást téve lehetővé. Utalt arra is: Magyarországon nagymértékű mobilinternet-fejlesztések is zajlanak, ennek eredményeként pedig az ország sokkal jobban teljesít, mint az általános gazdasági fejlettség terén. Deutsch Tamás kiemelte: napjainkban az élet egyetlen területén sem lehet reális fejlesztési programokat megfogalmazni, végrehajtani anélkül, hogy az ne jelentené egyidejűleg a digitalizáció fejlesztését is, "a digitalizáció a gazdaságfejlesztés sikerességének záloga".

Uniós éllovas szeretne lenni Magyarország internethasználatban

Budapest, 2017. december 28., csütörtök (MTI) - A magyar kormány intézkedési azt a célt szolgálják, hogy jövőre meghaladja a 80 százalékot a rendszeres internethasználók aránya az országban, és ezzel az Európai Unión belül a legjobb mutatóval rendelkezők közé kerüljön az ország - közölte az MTI-vel a Digitális Jólét Program titkársága csütörtökön.

A közleményben felidézik: a Digitális Jólét Program fejlesztései hozzájárultak ahhoz, hogy az idei év végére 78 százalékra nőtt a rendszeres internethasználók aránya a másfél évvel korábbi 72 százalékról. Jövő év végére az Európai Unióban elsőként Magyarországon jut el minden háztartásba a szupergyors, legalább 30 megabit per szekundum adatátviteli sebességű internetszolgáltatás - olvasható a közleményben. Miután januártól Magyarországon tovbá44b csökken, 18 százalékról 5 százalékra az internet-előfizetés áfája, az országban lesz a legalacsonyabb az internetezés áfa-kulcsának mértéke az Európai Unió tagállamai között. Első lépésben 2017 januárjában mérséklődött 27 százalékról 18 százalékra az internet-előfizetés áfája az országban. A két lépésben megvalósított adócsökkentéssel összességében 17-18 százalékkal lesz olcsóbb az internetezés ára Magyarországon - hívta fel a figyelmet a DigitálisJólét Program titkársága. Két év alatt számításuk szerint összesen 35-40 milliárd forinttal több marad majd a magyar polgárok és vállalkozások zsebében. Azok számára, akik a könnyítésekkel sem tudnak hozzáférni az internethez, a program keretében minden magyar településen lehetővé teszik a hozzáférést az ingyenes wifi-szolgáltatáshoz.

Archívum

Régebbi híreink megtekintéséhez kattintson a tovább gombra:
Tovább »

Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal"Digitális szakadék csökkentése"GINOP-6.1.2-15 1085 Budapest, Baross u. 52.Postacím: Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal GINOP-6.1.2-15 1437 Budapest Pf. 763Telefon: (06-1) 477-5605 E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát.
SSL tanusítvány

Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal
H-1089 Budapest, Kálvária tér 7.