Tisztelt Ügyfelünk!

A 2016. január 1-től hatályos, a felnőttképzési tevékenység folytatásához szükséges engedélyezési eljárásra és követelményrendszerre, a felnőttképzést folytató intézmények nyilvántartásának vezetésére, valamint a felnőttképzést folytató intézmények ellenőrzésről szóló 393/2013. (XI. 12.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 15. § (4) bekezdése szerint a felnőttképzést folytató intézmény a módosított képzési programot – legkésőbb a képzési program alapján megvalósuló képzés megkezdésének napján – elektronikus úton megküldi az NSZFH-nak. Tovább »

Tisztelt Ügyfelünk!


1.

A 2016. január 1-től hatályos, a felnőttképzési tevékenység folytatásához szükséges engedélyezési eljárásra és követelményrendszerre, a felnőttképzést folytató intézmények nyilvántartásának vezetésére, valamint a felnőttképzést folytató intézmények ellenőrzésről szóló 393/2013. (XI. 12.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 15. § (4) bekezdése szerint a felnőttképzést folytató intézmény a módosított képzési programot – legkésőbb a képzési program alapján megvalósuló képzés megkezdésének napján – elektronikus úton megküldi az NSZFH-nak.

Tájékoztatom, hogy az engedélyezett képzéseihez kidolgozott, az engedély kiadása után módosított képzési programjainak (amelyek alapján képzést indítanak) jogszabály által előírt megküldésére a dokumentum(ok) feltöltésével van lehetősége a https://felnottkepzesiengedely.munka.hu felületen a főmenüben található Módosított programok feltöltése elnevezésű oldalon.

Nem kell feltölteni azokat a módosított képzési programokat, amelyekben az alábbi módosítások történtek:

  • jogszabályi változások átvezetése, amelyek a szakmai tartalmat nem befolyásolják (képzés céljának, célcsoportjának átvezetése, a maximális létszám módosítása, szakmai programkövetelmény azonosító számának módosulása)
  • az intézmény adataiban történt változás átvezetése
  • a képzési program felnőttképzést kiegészítő tevékenységgel történő kiegészítése, akkor sem, ha az egybe lett szerkesztve a képzési programmal



2.

2. A Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint a felnőttképzést folytató intézmény az engedélyében szereplő képzés képzési programját - a jogszabályi előírások betartásával, az (1) bekezdésben foglalt kötelezően előírt módosításokon túlmenően - kizárólag az Fktv. 1. § (2) bekezdés a)-c) pontja szerinti képzési körben módosíthatja.

Ennek alapján a 2016. január 1-től hatályba lépő rendelkezés miatt a „D” körben engedélyezett képzési programok saját hatáskörben történő módosítására a továbbiakban nincs lehetőség, azt engedélyeztetni szükséges. Az engedélyeztetés során a képzési program elnevezését úgy kell meghatározni, hogy az tükrözze az engedélyezett képzési programhoz képest történő változást. Pl. Kommunikációs tréning elnevezésű képzési program óraszámban történő módosítását Kommunikációs tréning 60 órás elnevezéssel kell elkészíteni, minősíttetni és engedélyezésre benyújtani. A program kiegészítése esetén pedig pl. Kommunikációs tréning felnőttképzést kiegészítő tevékenységgel egy lehetséges elnevezés.