A Kormány a szakképzésről szóló törvény felhatalmazása alapján hozza meg tanévenként a szakmaszerkezetre vonatkozó döntését, azaz az állam által finanszírozandó iskolai szakképzésre vonatkozó beiskolázás kereteit. A Magyar Közlöny 225. számában megjelent a 2014/2015. tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntést tartalmazó 562/2013. (XII. 31.) Korm. rendelet.

A szakmaszerkezeti döntés hivatott érvényesíteni a munkaerő-piaci igényeket az állam által támogatott képzések körében, figyelembe véve a gazdasági trendeket is. Közvetlen célja, hogy fenntartótól függetlenül ne kaphasson állami támogatást egy iskola sem olyan képzésre, amelyre a munkaerőpiacnak nincs szüksége. A döntés másik eleme az ún. hiány-szakképesítések megyénkénti meghatározása, amely a fiatalok piacképes szakmaválasztását is orientálja, ugyanis a hiányszakmát tanulók szakiskolai tanulmányi ösztöndíjban részesülnek. tovább »


A Kormány a szakképzésről szóló törvény felhatalmazása alapján hozza meg tanévenként a szakmaszerkezetre vonatkozó döntését, azaz az állam által finanszírozandó iskolai szakképzésre vonatkozó beiskolázás kereteit. A Magyar Közlöny 225. számában megjelent a 2014/2015. tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntést tartalmazó 562/2013. (XII. 31.) Korm. rendelet.

A szakmaszerkezeti döntés hivatott érvényesíteni a munkaerő-piaci igényeket az állam által támogatott képzések körében, figyelembe véve a gazdasági trendeket is. Közvetlen célja, hogy fenntartótól függetlenül ne kaphasson állami támogatást egy iskola sem olyan képzésre, amelyre a munkaerőpiacnak nincs szüksége. A döntés másik eleme az ún. hiány-szakképesítések megyénkénti meghatározása, amely a fiatalok piacképes szakmaválasztását is orientálja, ugyanis a hiányszakmát tanulók szakiskolai tanulmányi ösztöndíjban részesülnek.

A Kormány szakmaszerkezetre és hiányszakmák meghatározására vonatkozó döntése a megyei fejlesztési és képzési bizottságok javaslatai, valamint további hosszú és széleskörű egyeztetések alapján született meg. A hosszas egyeztetésnek köszönhetően a kormányrendelet a minisztériumok által képviselt szakterületi szempontokat és a fenntartók által az egyeztetés keretében jelzett igényeket messzemenően figyelembe veszi.

A szakmaszerkezeti döntés és a középfokú intézmények felvételi eljárása összefügg a szakképző iskolák által a szakiskolában vagy a szakközépiskolában nappali rendszerű képzésben 9. évfolyamra meghirdetett szakképzések tekintetében.

Amennyiben meghirdetésre kerültek olyan képzések a középfokú felvételi eljárás keretében - nappali rendszerű képzés 9. évfolyamára a 2014/2015. tanévre vonatkozóan - államilag támogatott szakképzésként, amelyek a szakmaszerkezeti döntés értelmében az adott megyében, a fővárosban nem támogatottak, vagy amelynek meghirdetésére államilag támogatott képzésként az adott fenntartó számára nincs, vagy csak kisebb keretszám mértékéig van lehetőség, mint a meghirdetett, úgy a meghirdetett képzések körét, keretszámát módosítaniuk szükséges.

A 9. évfolyamos beiskolázást érintően a módosításról hozott döntések nyilvánosságát biztosítani szükséges az érintett iskolák, tanulók, szülők mielőbbi tájékoztatása érdekében. A szükséges módosításokat (tanulmányi területek törlése, új tanulmányi területek felvétele) a lehető leghamarabb, de legkésőbb 2014. január 15-ig írásban (a hivatalosan aláírt és beszkennelt levél e-mailen való elküldése elegendő) jelentsék be az Oktatási Hivatalnak a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre. Amennyiben csak a felvételi keretszám módosul, úgy azt NEM kell az Oktatási Hivatalnak külön levélben jelezni, az intézmények a KIFIR középfokú iskolák rangsoroló rendszere elnevezésű programjában – a tanév rendjében meghatározott időszakban, a tanulói rangsorok meghatározásakor – adhatják meg az új keretszámokat. A tanulmányi területek törlésére és az új tanulmányi területek rögzítésére vonatkozó változásokat az Oktatási Hivatal a honlapján megtalálható KIFIR tanulmányi terület kereső programban és a KIFIR általános iskolák jelentkezési lap kitöltő rendszerében átvezeti. A tanulmányi területek változása (új tanulmányi terület rögzítése, tanulmányi terület törlése, felvételi keretszám módosulása) miatt természetesen az intézmény felvételi tájékoztatójának a módosítása is szükséges. A módosított felvételi tájékoztatót szintén meg kell küldeni az Oktatási Hivatalnak a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre, és a megküldést követően az Oktatási Hivatal gondoskodik a KIFIR középfokú intézmények felvételi tájékoztatói kereső programban a felvételi tájékoztató cseréjéről is.

 

Budapest, 2013. december 31.