A tankönyv a Virágkötő szakképesítéshez készült, elsősorban a speciális szakiskolák számára, a tanulásban akadályozott tanulóknak adaptált központi program alapján. Összhangban van a nevezett szakképesítés szakmai és vizsgáztatási követelményeivel. Természetesen jól alkalmazható a szakiskolákban is, különösen az olvasási nehézséggel és szövegértéssel küzdő tanulók esetében.

A szerző elsődleges célja a tanulók érdeklődésének felkeltése a szakma iránt, az érdeklődés folyamatos fenntartása, tanulási motivációjuk fokozása, végső soron hozzájárulás leendő foglalkozásuk megszerettetéséhez. Mindezek mellett korszerű, tudományos igényességgel megalapozott szakmai ismeretek nyújtására is törekedett az alkotó.

A felsorolt célok megvalósítása érdekében a tankönyv több tekintetben eltér az úgynevezett hagyományos tankönyvektől. A jól olvashatóság és a könnyebb érthetőség érdekében a szöveg nagyobb betűméretben íródott. A laza szerkesztésmód, a jó áttekinthetőség könnyebbé teszi a tanulást. A vastagításokkal kiemelt lényeg segíti az ismeretek bevésését, megőrzését. Az összefoglaló táblázatok, a fejezetek végén lévő kérdések és feladatok szintén hozzájárulnak a tananyag rögzítéséhez, feldolgozásához, alkalmazásához.

A tankönyv mondatszerkesztése egyszerű, a megfogalmazás rövid, tömör. A kérdések könnyen érthetőek, egyértelmű válaszok adására serkentőek, a vizsgára való felkészítést, felkészülést jól szolgálják. Az ábrák többsége színes, szemet gyönyörködtető, érdeklődést felkeltő, motiváló hatású.

 

A tartalomjegyzék főbb részei:

  • A virágkötészet fogalma, jelentősége
  • A virágkötészet jelentősége
  • A virágkötészetben felhasznált anyagok és eszközök
  • A virágkötészet esztétikai és biológiai törvényei
  • A virágkötészeti alkotások csoportosítása
  • Növények csomagolása
  • Kirakatrendezés
  • Virágárusító helyek
  • Függelék

 

A tankönyvhöz az alábbi tankönyv kapcsolódik:

  • Dísznövény-termesztési szakmai ismeretek

 

A tankönyvhöz kapcsolható taneszközök:

  • A virágkötészet alapjai című oktatófilm
  • A virágkötészet alapjai című interaktív tananyag CD-n