szit

Újabb, a szakképzést érintő stratégiai kérdésekről egyeztetett a Szakképzési Innovációs Tanács (SZIT) 2023. február 2-án, Budapesten.

A szakképzés legmagasabb szintű fóruma elsősorban a rendszer finomhangolásának lehetőségeiről egyeztetett a mostani ülésén. A tagok áttekintették az intézményirányítás rendszerét, az oktatási és képzési struktúrát, a szakképzési ösztöndíjakat és támogatásokat, valamint a vizsgarendszerrel kapcsolatos kérdéseket. A SZIT részvevői tájékoztatást kaptak aktuális ügyekről, így az oktatók megbecsülését jelentő idei 15 százalékos béremeléséről is. Emellett napirenden volt a szakirányú oktatás és a felnőttképzés aktuális helyzete és fejlesztési lehetőségei, valamit a tagok döntöttek egy vizsgáztatást, vizsgaközpontok működését ellenőrző munkacsoport felállításáról is.

A 2018-ban megalakult tanács célja, hogy rendszeres fórumot biztosítson az érdemi párbeszédhez a kormányzat és a szakképzési rendszer meghatározó szereplői között. A SZIT tagjai a kormányzati oldal mellett a kamarák, nagyvállalatok, szakszervezetek, érdekképviseleti szervek, oktatási szervezetek, intézményfenntartók és tanulói képviseletek delegáltjai.