GINOP-6.1.9-18-2018-00001

Közlekedési képzési- és vizsgacentrum kialakítása

A projekt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programon belül az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetésének társfinanszírozásával valósul meg.

A projekt általános célja, hogy a felnőtt lakosság minél nagyobb arányban vegyen részt formális oktatásban, képzésben és lehetősége legyen a munkaerő-piaci szempontból releváns ismeretek, készségek, kompetenciák megszerzésére.

A projekt közvetlen, operatív céljai:

  • korszerű, gyakorlati oktatásra is alkalmas képzőhely kialakítása digitális- és VR technológiák, szimulátorok, járművek, egyéb fejlett technológiai szintet képviselő eszközök oktatási célú felhasználásával;
  • a képzési központban a felnőttképző és szakképző intézmények bejelentkezés alapján, térítésmentesen vehetik igénybe a csúcstechnológiás, gyakorlati oktatást szolgáló eszközöket, amelyek egy része hordozható, tehát megyei, illetve regionális szinten is elérhető lesz a vállalati, képzési igényekkel összhangban.

A kiemelt projekt keretében történik továbbá a GINOP-6.1.9-20 számú, a „Vállalati képzések támogatása a közlekedési ágazatban KKV-k számára” című felhívás keretében megvalósuló projektek támogatása, koordinációja és helyszíni monitorozása is. A GINOP-6.1.9-20 projektek keretében a GINOP-6.1.9-18 kiemelt projektben kifejlesztett szakosító képzések lebonyolítására lehet pályázni.

A projekt keretében az alábbi fejlesztési tevékenységcsoportok valósulnak meg:
  1. Módszertani, rendszerfejlesztési tevékenységek;
  2. Képzések, képzési rendszerek kialakítása, fejlesztése;
  3. Képzési programok megvalósítása, képzések lebonyolítása;
  4. Ügyfélszolgálati rendszer felállítása, működtetése;
  5. Szakmai tevékenységek infrastrukturális hátterének kialakítása.

Alapadatok:

Projekt azonosítószáma: GINOP-6.1.9-18-2018-00001
Projekt elnevezése: Közlekedési képzési- és vizsgacentrum kialakítása
A támogatás összege 7,525 Mrd Forint
Támogatás mértéke 100 %
Megvalósítási időszak 2019. február 1. – 2023. december 15.


A projekt konzorciumban valósult meg.

A projekt honlapja: https://kkvkportal.hu

Konzorciumvezető:      KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

                                      1119 Budapest, Than Károly u. 3-5.
                                      06 (1) 371-5936
                                     Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát."

 

Konzorciumi tag:         Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal

                                      1089 Budapest, Kálvária tér 7.
                                      06 (1) 477-5600
                                     Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát."