Szakmai egyeztetés az Amerikai Kereskedelmi Kamarában


Az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) és a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) 2019. október 16-án ötödik alkalommal szervezte meg a "Business Meets Government Summit" című szakmai rendezvényét, melyen részt vett Kucsák László, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnöke is. Az esemény célja, hogy a vállalati és a kormányzati szektor közötti egyeztetés és összefogás elősegítésével hozzájáruljanak az ország versenyképességének növeléséhez.

A megnyitó és a plenáris előadások után kerekasztal-beszélgetések következtek. A termelő vállalatok számára elsődleges munkaerő-piaci igények és a szakképzés, oktatás összehangolásának lehetőségeiről folytatott panelbeszélgetést Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke, Kis Tünde, a Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgató helyettese, Dr. Gloviczki Zoltán, az Oktatási Hivatal elnöke és Kucsák László NSZFH elnök. Az oktatási szakemberek többek között a pedagógus pálya helyzetéről, az új szakképzési stratégiáról és képzési jegyzékről, a duális képzés és a megfelelő idegennyelv tudás jelentőségéről osztották meg gondolataikat. A vállalatok képviselői üdvözölték a kormányzat oldaláról megjelenő hosszú távú oktatási stratégiát. Közös érdeknek tekintik a pedagógusok változáskezelési tapasztalatai és készségei fejlesztését, a diplomás pályakövető rendszer népszerűsítését és közös munkacsoportok létrehozását.

Az Amerikai Kereskedelmi Kamara a konferenciát követően a versenyképesség növelésére vonatkozó javaslat- és vállaláscsomagot fogalmaz meg.

SSL tanusítvány

Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal
H-1089 Budapest, Kálvária tér 7.