A magyar versenyzők az erős nemzetközi mezőnyben is jól szerepelnek a szakmák versenyén.

WorldSkills 2019_fooldal

Az iskolák és a cégek együttműködésére van szükség a szakképzésben, ez egyértelműen látszik a WordSkills fiatal szakmunkások versenyén - mondta Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára, aki hozzátette: a magyar versenyzők az erős nemzetközi mezőnyben is jól szerepelnek, megállják a helyüket. Tovább »


A magyar versenyzők az erős nemzetközi mezőnyben is jól szerepelnek a szakmák versenyén.

Az iskolák és a cégek együttműködésére van szükség a szakképzésben, ez egyértelműen látszik a WordSkills fiatal szakmunkások versenyén - mondta Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára, aki hozzátette: a magyar versenyzők az erős nemzetközi mezőnyben is jól szerepelnek, megállják a helyüket.

WorldSkills 2019Pölöskei Gáborné hétfőn Kazanyban, a fiatal szakemberek világversenyének döntőjén elmondta, a WorldSkills verseny megtestesíti a duális képzés lényegét, a versenyzők felkészítésében az iskolák és a cégek képviselői egyaránt részt vettek.

A szakmák olimpiájának is nevezett rendezvényen az idén mintegy 56 szakmában 1300 fiatal szakmunkás versenyez 63 országból. Az eredményhirdetés a keddi zárónapon lesz. A magyar csapatban 22 szakmában 24 fiatal szakmunkás szerepel.

Pölöskei Gáborné hangsúlyozta, Magyarországon a szakképzés átalakítása, a keresletvezérelt, duális képzés megerősítése a gazdaság igényeit szolgálja. Ez a folyamat jó úton halad, amit az is mutat, hogy a magyar versenyzők a feladatok megoldásában nincsenek elmaradva.

Megjegyezte: a magyar fiatal szakemberek olyan nemzetek között szerepelnek, amelyek kifejezetten versenyspecialisták, éveken keresztül trenírozzák a tanulókat az eredményes szereplésért.

Pölöskei Gáborné emlékeztetett, a tavalyi budapesti EuroSkills verseny megszervezése nagy előrelépést jelentett és jó irányba mutatott a szakképzés népszerűsítésében, hozzájárult ahhoz, hogy a kazanyi világversenyre a korábbiakhoz képest jóval több magyar versenyző tudott kijutni.

Bihall Tamás, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szakképzésért felelős alelnöke , a WorldSkills versenyen tett látogatást követően az MTI-nek nyilatkozva kiemelte: a világ szakmáit felvonultató rendezvényen is jól látszik, hogy gyorsul a technológiai fejlődés, változnak a versenyképességből következő kihívások, a munkavállalóknak egyre nagyobb követelményeknek kell megfelelniük.

A kamara alelnöke szerint a magyar vállalatok eltérő módon vesznek részt a duális képzésben. Azt már a legkisebb vállalatok is felismerték, hogy korszerű szakképzés nélkül nincs versenyképesség, a kamara feladata pedig meghúzni a minőségi szintet a szakképzésben - mondta.

Hangsúlyozta, hogy a minőségi szakoktatást valamennyi tanuló számára biztosítani kell a duális képzésben, és utalt arra, az idén szeptemberben fordul először elő, hogy hosszú évek után a középfokú oktatásban a szakmát választók aránya átbillent a javukra.

Az MKIK alelnöke elmondta, egyetértenek azzal a törekvéssel, hogy az iskolákat meg kell erősíteni, hiszen a pályaválasztásnál a tanuló iskolát választ, ezzel együtt látni kell azonban, hogy a duális képzés lényege, alapja a vállalatoknál folyó gyakorlati oktatás.


forrás: MTI