VARGA-BAJUSZ VERONIKA: A MEGÚJULT SZAKKÉPZÉS PIACKÉPES TUDÁST BIZTOSÍT
Budapest, 2025. július 1., kedd (MTI) - A megújult, új alapokra került szakképzés piacképes tudást biztosít, ezért is vonzó a fiatalok számára - jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára kedden Budapesten.

Varga-Bajusz Veronika a Szakképzésért Apáczai Csere János-díjak és az Oktatói Szolgálati Emlékérmek átadási ünnepségén úgy fogalmazott, hogy ezen alkalommal elhívatott és példamutató szakembereket, a szakképzés megújításáért dolgozókat köszöntik és díjazzák. Kiemelte, hogy 2020 óta a szakképzésben dolgozó tanárok, pedagógusok átlagos bére több mint 20 százalékkal a magyarországi átlagbér fölé emelkedett, ma a tapasztalt oktatók fizetése akár havi 900 ezer forint is lehet. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a szakképzés megújítása nemcsak a béremeléssel történt meg, hanem az elmúlt időszakban országszerte valósultak meg olyan fejlesztések, melyek olyan környezetet teremtettek, amelyben a diákok nemcsak jól tanulhatnak, de jól is érezhetik magukat. A szakképzések során érettségit, illetve szakmát szerző végzősök olyan pályakezdési támogatásban részesülhetnek, amely segítséget nyújt karrierjük megkezdéséhez - mondta és külön kiemelte az idei évtől biztosított munkáshitelt. Emlékeztetett, hogy a szakképzésekben részt vevők között az elmúlt időszakban kétszeresére nőtt azok száma, akik a felsőoktatásban tanulnak tovább, számukra akár a diploma megszerzése is könnyebb lehet. A szakképzés nem második esély, hanem az első választás - hangsúlyozta. A szakképzésben dolgozók tanárok, pedagógusok nemcsak dolgoznak, hanem példát is mutatnak, tevékenységük messze túlmutat az intézményi kereteken, méltán vívták ki az elismerést - hangsúlyozta Varga-Bajusz Veronika.

Magyar Zita, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnöke egyebek mellett arról beszélt, hogy a szakképzés megújulásához valóban olyan emberekre van szükség, mint amilyenek a mostani díjazottak. Ők a munkájukkal példát mutató szakemberek, akiknek a díjakkal kiemelkedő szakmai munkájukat és a pedagógusi tevékenységüket is elismerik – fogalmazott a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnöke. Az eseményen a szakképzés és felnőttképzés területén végzett eredményes, példamutató tevékenységük elismeréséért 10 oktató és vezető részesült Szakképzésért Apáczai Csere János-díjban, tizenkilencen pedig Oktatói Szolgálati Emlékérmet vehettek át, melyet a legalább 25 éven keresztül végzett, példamutató oktatási tevékenység elismeréséért, a szakképző intézmények nyugállományba vonult oktatóinak, vezetőinek adományoztak.
Szakképzésért Apáczai Csere János-díjban részesültek 
| Név | Titulus | Munkahely |
|---|---|---|
| Hudacsek Lászlóné | szakmai igazgató | IKK Innovatív Képzéstámogató Központ Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
| Ignácz Bence | főigazgató | Kecskeméti Szakképzési Centrum |
| Kasza Ágnes | igazgatóhelyettes | Szolnoki SZC Rózsa Imre Technikum |
| Kis Lajos Tibor | szakmai igazgatóhelyettes | Ceglédi SZC Bem József Műszaki Technikum és Szakképző Iskola |
| Kocsi Tamás | igazgató | Váci Szakképzési Centrum Madách Imre Technikum és Szakképző Iskola |
| Koós Richárd | oktató (Gazdálkodás és menedzsment ágazat) |
Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium |
| Linhart Rita | igazgatóhelyettes | Zalaegerszegi SZC Keszthelyi Asbóth Sándor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium |
| Mayer Andrea | igazgató | Semmelweis Egyetem Szakképző Intézmények Igazgatósága |
| Moldvay Zsolt | igazgatóhelyettes | Kisvárdai SZC II. Rákóczi Ferenc Technikum és Szakképző iskola |
| Pelyhes Gábor | igazgató | Váci SZC Király Endre Technikum és Szakképző Iskola |
Oktatói Szolgálati Emlékérem díjban részesültek 
| Név | Titulus | Munkahely |
|---|---|---|
| Bancsó Lajos Zoltánné | oktató (fizika, Közlekedés és szállítmányozás ágazat) |
Pápai SZC Jókai Mór Közgazdasági Technikum és Kollégium |
| Biczó Zoltánné | gyógypedagógus, integráló oktató |
Tolna Vármegyei SZC I. István Szakképző Iskola |
| Boros Gabriella | oktató (magyar nyelv és irodalom, történelem) |
Nógrád Vármegyei SZC Borbély Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium |
| Cseh Tamásné | oktató, munkaközösség vezető |
Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium |
| Cserteiné Filó Ágnes | oktató (Faipari ágazat) |
Bajai SZC Jelky András Technikum és Szakképző Iskola |
| Erdős Zsuzsanna | oktató, fejlesztő-pedagógus |
Kecskeméti SZC Kandó Kálmán Technikum |
| Kónya Miklós | oktató (Gépészet ágazat) |
Ceglédi SZC Szterényi József Technikum és Szakképző Iskola |
| Kozorics István | igazgatóhelyettes, oktató (Mezőgazdaság és erdészet ágazat) | Vas Vármegyei SZC Rázsó Imre Technikum |
| Landi István | oktató (Gépészet ágazat) |
Siófoki SZC Hikman Béla Szakképző Iskola |
| Palánczné Németh Zsuzsánna | nyugalmazott igazgató | Budapesti Komplex SZC Újbudai Szakiskola és Szakképző Iskola |
| Pálné Balázs Ibolya Piroska | oktató, (magyar nyelv és irodalom, angol nyelv) |
Karcagi SZC Mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium, Technikum és Kollégium |
| Patonai Katalin | igazgatóhelyettes, oktató (Fa- és bútoripar ágazat) |
Nagykanizsai SZC Zsigmondy Vilmos Technikum |
| Pomichalné Piros Gyöngyvér | igazgatóhelyettes | Nyíregyházi SZC Széchenyi István Technikum és Kollégium |
| Rénes Klára Julianna | oktató (Szociális és Egészségügy ágazat) |
Veszprémi SZC Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium |
| Szabó Dezső | oktató (Turizmus-vendéglátás ágazat) |
Békéscsabai SZC Zwack József Technikum és Szakképző Iskola |
| Szekér Zsuzsanna | oktató (magyar nyelv és irodalom, történelem) |
Zalaegerszegi SZC Deák Ferenc Technikum |
| Szentgyörgyiné Gyöngyösi Éva | nyugalmazott igazgató, oktató (Gépészet ágazat) |
Budapesti Gépészeti SZC Eötvös Loránd Technikum |
| Szőke Imre | oktató (matematika) |
Budapesti Gazdasági SZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum |
| Veiger Katalin | igazgató | Pécsi Tudományegyetem Szigeti-Gyula János Egészségügyi Technikum és Szakképző Iskola |
Forrás: MTI
Képek forrása: KIM


