- Projektadatok
- 9. évfolyamos mérés
- Interaktív vizsga
- Képzési célú validálás
- Szakképzőiskola és a technikum közötti átjárás
- PIAAC program
- Elérhetőség
„Szakképző iskola és a technikum közötti átjárást ösztönző pilot program” komponens
A „Szakképző iskola és a technikum közötti átjárást ösztönző pilot program” komponens célja egy pilot program kialakítása, és az ehhez szükséges eszközök, módszerek fejlesztése.
A program azon fiatalok számára nyújt támogatást, akik korábban szakképző iskolai képzés keretében kezdték meg tanulmányaikat, de a képzés során úgy döntöttek, hogy technikumi képzésre kívánnak váltani. A komponens célja a tehetséggondozás módszertanának kialakítása annak érdekében, hogy a szakképző iskolába járó tanulók közül azok, akik nagy eséllyel a technikumi képzést is el tudnák végezni, segítséget kapjanak a képzési típusok közötti váltásban, majd a technikumi végzettség megszerzésében is.
A szakképző iskolát végzettek technikumi képzése esetében kiemelten fontos, hogy a szakképző iskolában végzett tanuló a szakmájával azonos ágazatban a technikumi végzettségét a lehető legrövidebb képzési idővel szerezze meg.
A pilot programban részt vevők a négy leghátrányosabb régió területén található szakképzési centrumokban kerülnek toborzásra. A komponens tevékenységben részt vevő szakképzési centrumok:
- Baranya Vármegyei Szakképzési Centrum;
- Debreceni Szakképzési Centrum;
- Kecskeméti Szakképzési Centrum;
- Kaposvári Szakképzési Centrum;
- Nyíregyházi Szakképzési Centrum;
- Békéscsabai Szakképzési Centrum;
- Miskolci Szakképzési Centrum